Gyorsan, most azonnal
Többet, jobbat, szebbet
Mert megérdemled
Ne várj, nem érdemes
Gyorsabban, gyorsabban
Villog a képernyő szakadatlan
Az algoritmus tudja mit szeretnél
Vegyed, vigyed, élvezd…
Van bőven, van még féláron
Megkapod már holnap
Azt is vedd meg, és nincs szállítási költség
Kivágjuk, kibányásszuk, legyártjuk
Csak neked, csak most
Kihagyhatatlan ajánlat, minden nap.
Ha megveszed, felveszed, használod
és máris önmagad lehetsz.
Prémium szolgáltatásunk által pedig
egyedi és megismételhetetlen
Mert Te vagy a fontos…
A kupont ne felejtsd el beváltani.
Hinták
Az öreg hinták szomorkásan nyikorogtak a játszótéren. Kék-piros festésük részben lepergett, sok helyen ette már őket a rozsda, akárcsak a körülöttük lévő korlátokat. A játszótér még a 80′-as évek elején épült, de a hinták nem emlékeztek rá, hogy pontosan mikor. Még hajnal volt, a harmat megcsillant rajtuk a felkelő nap fényében…
– Vajon ma hányan jönnek…? – sóhajtott fel az egyik.
– Nem hinném, hogy sokan… Tudod, hogy nem vagyunk EU konformok… csupa vas és korhadt fa vagyunk. A mai szülők többsége nem ide hozza a gyerekét… Mindig arról panaszkodnak, hogy nyikorgunk és vas-szagú lesz a kezük, ahogy a láncainkat fogják. Régen bezzeg, ez nem zavart senkit…
– Na igen… Viszont milyen sok felnőtt hintázik velünk, észrevetted?
– Igen, legalább ők még visszatérnek. Emlékeznek a múltra, nosztalgiáznak.
– Szerinted mikor fognak minket újra lefesteni?
– Attól tartok, hogy ez már nem fog megtörténni...
Néha
…néha, amikor kint vagyok,
nem vagyok más, mint
a gólya lassú röpte
a tücskök alkonyati hangversenye
a lemenő nyári nap egy csillanása
a heverésző macska lusta tekintete
a rigó gyors rebbenése
a falról lassan lefolyó árnyék…
Rend
A néma törvények folyton munkálkodnak
A növények a tavasz parancsára felélednek
Szárak, kacsok, levelek törekednek a felszínre
Virágok bomlanak ki elbódítva az élettel
A messzi, vén csillagok és bolygók
rafináltan, láthatatlanul rendezik a sorsot
lentről nézem őket, fáradtan gondolom, hogy
legyőztem őket, vereséget mérve magamra
fényük lehull rólam, az égi kapuk bezárulnak
veszem hát a szerszámaim és dolgozok tovább…
Névjegyzék
Károly és Magdi a kanapén üldögéltek Karácsony reggelén, és az ismerősöket, barátokat, illetve rokonokat hívták fel szépen sorjában. Az idős házaspár (Károly 85, Magdi 83 éves volt) minden évben így tett, méghozzá Károly ósdi, kihajthatós Nokia mobilján. Volt kit hívni, mivel mindig aktív szociális életet éltek, házuk és balatoni nyaralójuk valóságos átjáróház volt még idős korukban is. A népes családot – a gyerekeket, illetve unokáikat este hívták fel, hacsak nem náluk töltötte valamelyikük a Szentestét. Szóval hagyomány volt ez, méghozzá értékes, és nagyszerű, hiszen a házaspár és a felhívott fél is gazdagabb lett pár szép szóval, figyelmességgel, jó kívánsággal. Nahát, hiszen a szeretet ünnepéről van szó…
– Na ki is következik… – morfondírozott Károly. Hunyorogva nézte a mobil kijelzőjét.
– Böbe…
– Hát Böbe… Böbe nyáron halt meg… – Magdi szomorúan csóválta a fejét.
– Kitöröljem…? – kérdezte dünnyögve, szomorúan Károly.
– Ki…. töröld csak ki – sóhajtott Magdi.
– Rák?
– Nem, a szíve…
Jó másfél órával később kászálódtak fel az öreg kanapéról, és kimentek kávézni a konyhába. Károly nyugtalanul tette zsebre a mobilt, ami valahogy nyomta a zsebén keresztül. Idén öt embert is ki kellett törölniük a névjegyzékből. Nehéz volt elfogadni ezt. Károly kivette a zsebéből a mobilt és ingerülten a hűtőszekrény tetejére tette. “Ez az átkozott mobil… utálom” – gondolta. Kavargatta a kávéját, Magdit nézte, és nyugtalanul gondolt arra, hogy nem emlékszik rá pontosan, hogy tavaly vagy tavaly előtt kiket kellett kitörölni a névjegyzékből…
Emlékek a hullámokban
Az idős házaspár nyáron minden délután lementek a szabadstrandra, biciklijüket egy fának támasztották, és bementek fürdeni. A férfi türelmetlenül húzta maga után a feleségét, és gorombán nógatta, az pedig kissé félszegen követte őt a vízbe. Azon kevesen, akik ismerték őket szomorúan nézték a párost, a többi parton és vízben tartózkodó nyaraló pedig furcsálkodva, megütközve bámulta őket. Nap, mint nap ugyan az történt: a férfi nagy sebbel-lobbal behúzta az asszonyt a Balatonba, ráparancsolt, hogy várja meg a kisebb vízben, míg ő úszik pár hosszt beljebb. A feleség láthatóan kétségbeesetten, zavartan, sírva várta a férjét, míg az bent úszott. Kellemetlen jelenet – így értékelte a látottakat a legtöbb fürdőző… Néhányan tudtuk, hogy ennél sokkal többről van szó… A házaspár körülbelül negyven éve, a szezonban mindig együtt jött le úszni – mivel a közelben van nyaralójuk. Mindketten nagyon szerettek úszni, mindig messze a bójákon túlra merészkedtek. A Balaton az életük fontos része volt, nyugdíjas éveikre pedig le is költöztek a nyaralójukba. Néhány éve azonban az asszonynál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak és fokozatosan leépült, sorban elvesztette emlékeit. Férje fáradhatatlanul ápolta, és lecipelte a tóhoz, hogy együtt ússzanak. Az asszony azonban úszni is elfelejtett, és félni kezdett a víztől… A férj azonban makacsul berángatta a vízbe – mivel nagyon ritkán, még látni vélte felesége szemében megcsillanni a régi fényt. A nő ilyenkor szeretettel, finoman megsimította vizet, és úgy tűnt, hogy férjét is felismeri. A férfi mindig is úgy gondolta, hogy a Balaton még képes adni pár világos pillanatot a párjának. Hiszen a hullámokban maga is látta a fiatalságuk, az életük emlékeit. Működött, igen… de csupán pár pillanatig tartott… aztán az emlékeket újra elnyelték a hullámok. A férj ilyenkor messzire beúszott, és sírt.
Hullócsillag
Hajnalban az autópályán hajtottam
a még csillagos ég furcsa kéken világított
a Nap éppenhogy megkarcolta alulról
amikor egy hullócsillagot láttam,
ilyenkor szoktak kívánni valamit,
merthogy szerencsét hoz
de csak csendben néztem,
magamban sem suttogtam el egy kívánságot sem
csak arra gondoltam, bár lezuhanna az összes
az egész titokzatos égi szerkezet
csillagképeivel, furcsa törvényeivel,
a bolygók sejtelmes vonzásaival, taszításaival
szóval mégiscsak kívántam és nem teljesült…
lehet, csak egy elromlott műhold volt.
Sodort cigi
Bőven volt ideje a cigit sodorni. Egy cég portáján dolgozott, 12 órás váltásban dolgoztak a kollégáival, ő 06:00-tól 18:00 óráig eső műszakot teljesítette. A napnak volt egy rendes, többnyire kiszámítható íve, jellemzően a reggel 07:00-től 09:00-ig terjedő idősávban érkezett meg a dolgozók zöme, a nap többi részében a 16:00-tól 18:00-ig tartó idősávon kívül nagy nyugalomban üldögélhetett a helyén. Persze voltak beeső ügyfelek, futárok, de ilyenkor sok idő jutott a cigisodrásra. Anyagi és egyéb megfontolások (ezekre mindjárt kitérek) okán saját maga sodorta a cigijét. Természetesen így olcsóbb volt a dohányzás, hiszen a cigipapír és a jóféle vágott dohány sokkal jobban megérte, mint a dohányboltokban kapható cigaretta. Másrészről a cigisodrás felért egy meditációval. Egy nap az aznapi adagot sodorta meg, tehát körülbelül 5 szálat. Szóval ráért. Szépen lassan, begyakorolt, egyre rutinszerűbb mozdulatokkal. Jó volt érinteni a vékony papírt, érzeni a dohány erős illatát, belemorzsolni a száraz növényt a papírba, aztán szépen tekerni. Kissé meditatív volt e tevékenység – csak a jól ismert mozdulatok, az anyagok érintése, textúrája, illata foglalta le elméjét. Mindig megnyugodott, és néha különös gondolatai támadtak a világról, és saját életéről. Miután végzett, lerázta a kezéről a rajta maradt dohánydarabkákat, de az ujjain ott maradt a dohány illata. Aztán kiment a dohányzásra kijelölt részre, ahol a füsttel kifújta a gondolatokat, így a többségüket nagyvonalúan elengedte, és elfelejtette… aztán, talán másnap, vagy máskor visszatértek sodrás közben, és megragadtak a fejében, hogy hasznukat vegye. Néha a vele együtt dohányzók észrevették a kavargó füstben felfelé szálló gondolatokat, és érdeklődve vitték magukkal azokat. Ezért érdemes figyelni az ilyesfajta füstre – érdekes dolgokat, érzéseket olvashatunk benne. Ha fogékonyak erre, nyugodtan próbálják ki…
(Fotó: saját)
Akarás
Ha akarod – nem lesz
Ha nem akarod – lesz
Ha nem akarod, hogy akard….
A fák szeme
Kevesen tudják, hogy miért van egyes fáknak szeme, de nem is igen érdekli az emberek többségét. Persze léteznek tudományos, biológiai magyarázatok – ezeknek mindenki nézzen utána, ha akar. A régiek közül azonban egyesek tudták, hogy miért is ilyenek ezek a fák. Ezek az egyesek ilyesféle emberek voltak: boszorkányok, javasasszonyok, vajákosok, vagy egyszerűen csak bolondok. Maguk is mesefigurák, akiknek a létezése már azokban a régi időkben is furcsa volt. Szóval közülük tudták páran az igazságot, hogy a fáknak tényleg van szeme, és figyelnek minket. Mert az erdők nem csupán a bioszféra nélkülözhetetlen részei, élettér állatnak, rovarnak és embernek, hanem egészen más miatt is fontosak. A fák bizony figyelnek, és ezernyi eseményt látnak és jegyeznek meg, gyökereik, és vastag törzsük rengeteg történetet rejt magában. Aztán, amikor egy ilyen látó fa megfigyel valamit, akkor elsusogja azt a többi fának. Bizony, amikor az ezernyi fa susog és hajladozik a szélben, valójában mesélnek egymásnak. Mesél ez erdő… Jómagam is sok történetet jegyeztem fel, miközben hallgattam a suttogó erdőt. Nem hiszitek? Nem baj. Fent említett elődeimnek sem hittek sokan… Engem is láttak már ilyen fák, engem is elmeséltek már egymásnak. Hallgasd csak az erdőt, figyelj jól, csendben…
Rövidek 