A hegy hosszú évezredek óta állt magányosan és őrködött a síkság felett, rendíthetetlen nyugalommal. Több mint négyezer méteres magassággal tört az ég felé, az ősi istenek is csodálták a hegyet és gyakran időztek ott, amíg el nem hagyták a világot. A közelben élő emberek félelemmel vegyes csodálattal tekintettek a hatalmas ormokra, és nemigen voltak olyanok akik pár száz méternél magasabbra merészkedtek volna meredek lejtőin. Sok évszázad telt el, mire a hegy mellett lassan növekedő városból egy ifjú, bizonyos Erik úgy döntött, hogy egészen a csúcsig fog merészkedni. Családja tiltakozása ellenére elindult a veszélyes útra, amelyre hosszú hónapok alatt készült. Meleg ruhában, két hétre való élelemmel, a helyi kovács által készített vasból készült kapaszkodókkal felszerelkezve indult neki a lehetetlennek tűnő feladatnak. Vállalkozását szinte az egész város hiábavaló hóbortnak tartotta, leszámítva néhány barátját, szüleit, és szerelmét. Erik eltökélt volt, nekiindult, és napról napra magasabbra jutott a hegyen, amely némán figyelte, ahogy az ifjú egyre csak feljebb és feljebb jut az egyre kopárabb sziklafalakon. A végsőkig kimerült fiú a végén már-már feladta, de szikláról, sziklára mászott kitartóan, végül felért a csúcsra. Ott, egy kopár sziklát átölelve azt suttogta halkan: “Legyőztelek!” A hegy büszke volt Erikre, aki visszatérve a városba igazi hőssé vált, sok-sok év múlva unokái szobrot állítottak számára, sírja közelében. Az elkövetkezendő évszázadok során sokan feljutottak a hegy tetejére, és a hagyományokhoz híven felérve a csúcsra, elkiáltották magukat: “Legyőztelek!” A hegy néma közönnyel vette tudomásul, hogy kemény testébe egyre több fémkapocs és huzal mar, segítve a hegymászókat, az viszont már kevéssé volt ínyére, hogy egyre jobban csupán odavetett, kérkedő mondattá vált Erik felkiáltása a csúcsraérők szájában. Bizonyos tehetősebb emberek helikopterekkel vitették fel magukat a csúcsra, de volt olyan ötlet is, amely egy folyamatosan működő felvonót álmodott a hegy oldalába. A hegy nyugalma már közel sem volt zavartalan, főleg, hogy felvonó terve megvalósult, ekkor már komplett turistacsoportokat vittek fel minden órában a csúcsra, ahol kényelmes lelátót alakítottak ki, s itt kiáltották egyszerre, hogy “Legyőztelek!” A városvezetés nagyon elégedett volt az évről-évre növekedő turisztikai bevételekkel, sok-sok szálloda, étterem épült, az emberek pedig csak jöttek, és jöttek, hogy elkiálthassák magukat a roppant hegy tetején. Egy nap azonban szörnyű és még a geológusok által is megmagyarázhatatlan dolog történt. Késő délután a hegy iszonyatos robbanásokkal kísérve magába roskadt, több tonnás szerteguruló szikláival elsodorva a várost is. Több ezren haltak meg azon a napon, a városból csak puszta romok maradta. Érdekes módon Erik sírja, és szobra érintetlenül maradt, ma is ott áll, csendben, hatalmas sziklák óvó ölelésében.