Lassan ballagok az erdei úton
majd letérek a fák homályos sűrűjébe
csak megyek, és nem gondolok
már senkire, semmire
üres leszek, beleveszek
a titkokat susogó rengetegbe
én leszek
a zörrenő aljnövényzet
a széltől nyikorgó faóriás
a gyorsan elrebbenő madár
a harmatcsepp egy levélen
a fenyőfán csillogó gyanta
a falevél, amit felkap a szél
a riadtan szökellő őz
erdő leszek…
Fotó: saját.
A hideg sötétségben
színes fényeket gyújtunk,
hogy melegség költözzön
fáradó, hűlő szívünkbe.
Megfagy az faágról
gyorsan szaldó vízcsepp
benne néhány szép pillanat.
A szélvédőre eső hópihéket
gyorsan elsöpröm, de a
telet nem tudom.
Szürkére fagyott a világ.
Este a Révfülöpi mólón sétálunk
Hideg van, december, összehúzom magam
figyelem a sötét vizet, amelyben
hidegen csillámlanak a túlpart fényei
furcsa, az időt megfagyasztja a hideg
sok másik balatoni emlék elevenedik meg
másik mólók, másik évszakok, másik emberek
Badacsonynál, Siófokon, Földváron, Fonyódon,
Almádiban, Szigligeten…
Mert mindig ugyanaz történik…
Nézi az ember a Balatont, és…
egy pillanattá zsugorodik az élet, a múlt, és jövő
csak az időtlen tó van, az ember, meg emlékei.
Rövidek 