Gondnok

Régóta hallgattam már anyám meséiben élő őseim hívását
hogy térjek vissza a neonfényes városból a földhöz
hagyjam ott az épületek, és emberek dzsungelét,
a dülöngélő villamosokat, emlékeimmel zsúfolt tereket
a lüktető dobogást, ami soha nem hagyott nyugodni…
szóval visszatértem a földhöz, a kezem minden nap
piszkos lesz, a körmeim alá megy a föld
egyengetem a talajt, metszek, alakítok…
és engem alakít, tanít bölcsen a kert,
az öreg almafa,a szívós gazok, a bólogató virágok,
a szeszélyes zöldségek, az ezernyi bogár
lassan megtanultam, hogy nem én vagyok az úr,
hanem csak egy gondnok, a Természet alkalmazásában.

Órás

Egy nap megállt a karórám,
elmentem hát elemet cserélni.
20 éve ugyan ahhoz az óráshoz járok
egy apró, kopott üzletbe, ahol rengeteg az óra
kicsi, nagy, elektromos, mechanikus
ketyegő, villogó – mindenféle
az órás ugyan úgy néz ki, mint
amikor kamaszként először bementem hozzá:
hórihorgas, kopaszodó, mégis fiatal arcú férfi.
Hiába jár az összes óra, itt megállt az idő
én is kamasznak érzem magam újra…
zavartan álldogálok, nézegetem a rengeteg órát
és azt, ahogy cseréli az elemet az enyémben
az órák csak ketyegnek… az idő mégis megállt…
Aztán megszólalt az órás:
Itt is van. Kész. 2500 forint lesz.
Felteszem és kimegyek az üzletből.
Az idő megint múlik. Zavartan nézegetem az órám.

Bakonyi emlék

A csendes erdőben ballagunk
Az őszi fák hallgatják, ahogy
az életünkről beszélünk
aztán csak csodáljuk a rengeteget
próbáljuk lefotózni
a fákról aláhulló, pörgő sárga leveleket,
ami nem sikerül, de valószínűleg
mindig fogunk emlékezni ezekre
a pillanatokra, ahogy
a titokzatos erdei tóra,
a hűvös csöndre, ami csípi az arcunkat
az erdő színes, pompás ruhájára,
a fák törzsén lassan folyó időre,
ami mégis kicsúszik a mi kezünkből is,
és megint csak azt vesszük észre,
hogy az erdőből kiérve meglódul az idő.

Erdő leszek

Lassan ballagok az erdei úton
majd letérek a fák homályos sűrűjébe
csak megyek, és nem gondolok
már senkire, semmire
üres leszek, beleveszek
a titkokat susogó rengetegbe
én leszek
a zörrenő aljnövényzet
a széltől nyikorgó faóriás
a gyorsan elrebbenő madár
a harmatcsepp egy levélen
a fenyőfán csillogó gyanta
a falevél, amit felkap a szél
a riadtan szökellő őz
erdő leszek…

Fotó: saját.

Tél

A hideg sötétségben
színes fényeket gyújtunk,
hogy melegség költözzön
fáradó, hűlő szívünkbe.

Megfagy az faágról
gyorsan szaldó vízcsepp
benne néhány szép pillanat.

A szélvédőre eső hópihéket
gyorsan elsöpröm, de a
telet nem tudom.
Szürkére fagyott a világ.

A révfülöpi mólon

Este a Révfülöpi mólón sétálunk
Hideg van, december, összehúzom magam
figyelem a sötét vizet, amelyben
hidegen csillámlanak a túlpart fényei
furcsa, az időt megfagyasztja a hideg
sok másik balatoni emlék elevenedik meg
másik mólók, másik évszakok, másik emberek
Badacsonynál, Siófokon, Földváron, Fonyódon,
Almádiban, Szigligeten…
Mert mindig ugyanaz történik…
Nézi az ember a Balatont, és…
egy pillanattá zsugorodik az élet, a múlt, és jövő
csak az időtlen tó van, az ember, meg emlékei.