Józsi ablakában

Kikönyöklök Józsi ablakán, ami
a Krúdy utcára és a
Mikszáth Kálmán térre néz
a magasból kicsinyek az emberek
a téren már tele a teraszok, éttermek
beszéd, nevetés száll fel hozzám
furcsa, szokatlan morajként,
rég hallottam ezt…
vajon tanultak valamit a kórtól az emberek?
Nem úgy tűnik…
A szemben lévő házon lévő szoborfej
némán egyetért velem…
megvonom a vállam és tovább bámészkodok
a levegő langyos, virág illatú
a tavasz simogatja a várost
minden rendben lesz gondolom
pár sör után…

Tavasz

Hazafelé hajtok, át a városon

A tavaszi fényben fürdenek az

épületek, utcák, emberek

Begubózva éltünk hónapokig…

Furcsa, nyúlós pólyát szőtt körénk

ez a kór félelemből, pánikból,

kitartásból, bátorságból…

ezerféle szőttesből

Most mintha pillangók repkednének,

úgy sétálgatnak az emberek

örülnek az illatos-fényes tavasznak

talán mint még soha…

Úgy tűnik felébredtek

a hosszú-dermedt álomból…

de vajon tényleg felébredtek?

Minden az úton van

Végtelennek tűnik az autópálya
ezüst burokban suhanok a
kígyószerű, izzó betontesten
hiába mutatja az időt az óra
az mégis megállt,
mert minden az úton van,
sűrű csomókba gyűlik
a régvolt és az eljövendő
a felezővonalon emlékek bucskáznak
meg a jövő furcsa sejtelmei
kósza érzések, váratlan gondolatok
csapódnak a szélvédőnek
gyerek vagyok, majd újra fiatal,
aztán öregember…

…mert minden az úton van.

Fotó: saját.