Elivs

Az ötvenes férfi szomorúan nézte a tükörképét. Arca püffedt volt a sok éjszakázástól, piától, és stressztől. Őt is elérte a férfiak egy részének átka, mert elhízott, és az egészségtelen életmódtól nagy, formátlan feje lett – buflák-fejű, ahogy az egyik nőismerőse nevezte a jelenséget. Erősen kopaszodott, a maradék haja pedig rövidre volt nyíratva. Szemei fáradtak és táskásak voltak. Feleségétől elvált három éve, és pocsék volt a melója – biztonsági őr volt egy bevásárlóközpontban. “Ohh bassza meg” – sóhajtott, mert eszébe jutott egy harminc évvel ez előtti reggel, amikor a húszas évei elején szintén belenézett a tükörbe. Arányos, az átlagnál helyesebb arc, belőtt barna séró, sugárzó, nevető kék szemek. Elégedetten nézte magát, tudta, hogy megint jól néz ki – hogy is lehetne másként… pedig kissé másnapos volt, dehát friss fiatalságán ez mit sem fogott… Buli, egy kis meló, csajok – ez volt az élete. Sikere volt mindenhol, léhaságát még a munkahelyén is elnézték – portás volt egy szállodában – hiszen ő volt Elvis… Főnöke mindig azt mondta neki, hogy ilyen külsővel csak egy kicsit kell igyekeznie, és bármi lehet még.

Tényleg nagyon hasonlított a Királyra… Magas volt, vékony, és ugye az arca… Vigyorgott a tükörbe, és még egyszer gondosan megigazította fényes, dús, barna haját. Ekkor furcsán csillantak meg a szemei, szembogarában mintha egy másik arcot látott volna felvillanni – egy püffedt, fáradt arc nézet rá kissé bambán vissza. Pislogott egyet, de már csak a saját szikrázó kék szemét látta. Megcsóválta a fejét, perdült egyet a tükör előtt és indult randizni.

A férfi zavartan nézett maga elég, ahogy felidézte ezt a fiatalkori emléket. “Ohh bassza meg” – sóhajtott megint, és megperdült a tengelye körül, ahogy régen csinálta, de majdnem a mosógépnek esett.

William Tyler

A Nashville-i (1979) születésű Willam Tyler zenei pályafutása már 19 évesen elkezdődött amikor bekerült a Silver Jews és a Lambchop nevű együttesekbe. Önálló zenei pályája azonban az 2010-es
Behold the Spirit című albummal kezdődött, azóta pedig Tyler egyéni hangzású gitárossá nőtte ki magát, jobbnál jobb albumokkal. Hősünk instrumentális zenét játszik, amelyben indie, folk, rock, és country keveredik sajátos eleggyé. Tyler hangulatos dalai remekül idézik meg az USA végtelen útjait, a kisvárosokat, és a vidéki országrészeket. Zenéje tényleg olyan, mintha egy öreg autóval hajtanánk, valahol az isten háta mögött, egy hosszú úton… Egészen kitágul a tér és idő Tyler-t hallgatva, mintha soha nem lenne vége az útnak, úgy érzem, mintha a fizikai és lelki táj egyaránt kitágulna.

Zuhanás

Nem tudom pontosan honnan zuhanok
és azt sem látom, hogy hová tartok
mások is, sokan zuhannak velem
valaki kétségbeesetten kiabál,
mások viszont nyugodtak
sokszor előfordul, hogy
a zuhanók összekapaszkodnak és
boldogok, szomorúak, vagy mérgesek…
csak zuhanok, zuhanok és zuhanok
hol lassabban, hol gyorsabban
még mindig nem látni a végét…
ilyen ez a zuhanás…

Tél

A hideg sötétségben
színes fényeket gyújtunk,
hogy melegség költözzön
fáradó, hűlő szívünkbe.

Megfagy az faágról
gyorsan szaldó vízcsepp
benne néhány szép pillanat.

A szélvédőre eső hópihéket
gyorsan elsöpröm, de a
telet nem tudom.
Szürkére fagyott a világ.

Józsi ablakában

Kikönyöklök Józsi ablakán, ami
a Krúdy utcára és a
Mikszáth Kálmán térre néz
a magasból kicsinyek az emberek
a téren már tele a teraszok, éttermek
beszéd, nevetés száll fel hozzám
furcsa, szokatlan morajként,
rég hallottam ezt…
vajon tanultak valamit a kórtól az emberek?
Nem úgy tűnik…
A szemben lévő házon lévő szoborfej
némán egyetért velem…
megvonom a vállam és tovább bámészkodok
a levegő langyos, virág illatú
a tavasz simogatja a várost
minden rendben lesz gondolom
pár sör után…