Józsi bá’

A Népesség Nyilvántartó adatai alapján az ország legidősebb férfija – 105 éves – Józsi bá’ volt, aki egy távoli, hegyek között megbújó zsákfaluban élt. A tévériporter és stábja így hát felkerekedett, hogy felkeresse otthonában az idős embert, és egy remek riportot készítsen róla, amit az egyik legnézettebb műsorsáv legnézettebb magazinműsorában fognak leadni. A stáb hosszú autóút után elért az Isten háta mögötti faluba, ahol némi keresgélés után meg is találták a helyiek által csak Józsi bá’-nak nevezett öreg házát. A ház viszont üres volt. A riporter türelmetlenül kérdezgette, hogy hol az öreg, mire a szomszéd felvilágosította, hogy Józsi a régi, hegyen lévő mészkőbányában van, ahol majd 40 évet dolgozott, és szereti megnézni a kőfejtéseket, tárnákat. A riporter lemondóan legyintett, és kelletlenül elfogadta, hogy várnia kell. Nézte az apró falut, a magas, csöndes hegyeket a temérdek zöld erdőkkel. “Hogy a fenébe lehet itt élni?!” – gondolta a riporter. Majd három órát vártak mire megjött az öreg, nyugodtan pipázgatva.

-“…Napot! Maguk a városi riporterek? Üdv, Kovács József vagyok!

-Üdvözöljük József, az egész ország és a tévénézők nevében. Engedje meg, hogy rövid interjúval emlékezzünk meg önről.

Egye fene.

Az interjú nem mindig alakult a riporter szája íze szerint, alább a legfontosabb momentumokat idézzük, ki-ki döntse el mit kezd Józsi bá’ nyilatkozataival:

-Szóval a második világháború önt is érintette?

Igen, kérem levente is voltam. Nagyon szerettem a leventeséget, csak aztán a nácik elvittek minket a frontra. Akkoriban Budapesten életem egyébként. Vonaton vittek minket, de Géza barátommal leugrottunk a vonatról Szlovákiában, és gyalog szöktünk vissza. Kalandos utunk volt, de mindenhol segítettek nekünk a népek. Aztán visszaértünk Pestre, ott aztán egy zsidó szomszédom, aki kommunista volt, feladott az oroszoknak, hogy náci vagyok. Ők pedig bezártak egy pincébe két hónapra. Aztán anyám addig könyörgött, és annyi pálinkát vitt az ottani parancsnoknak, hogy kiengedtek.

-Kérem, vehetnék újra, a kommunista szomszédjáról nem kell mondani, hogy zsidó volt.

-De hát zsidó volt, de nem haragszom, rá, ottan ismertem meg a feleségem, ő hordta az orosz őröknek az ebédet.

….

-A felesége, már nincs köztünk, két éve távozott el, szép kort megért. Mi volt a hosszú és jó házasságuk titka?

Jaj, Erzsikém… Szerettük, egymást bizony. Hogy mi volt a titkunk?

Józsi bá’ a fejét vakarja. Hirtelen csettint egyet: Megvan! Békén hagytuk egymást!

…..

-Több, mint negyven évig dolgozott a bányában. Nagyon nehéz élete lehetett!!!

Nem, kérem én nagyon szerettem ottan dolgozni. Reggel felsétáltam a hegyre, dolgoztam szépen, este pedig lejöttem, és hazamentem.

-Dehát nehéz a bányászélet.

Nem, jó volt a bányászélet. (A riporter lemondóan csóválja a fejét)

-Nem vágyott, többre másra? Ön mit gondol az önmegvalósításról?

Nem, jó volt ez így. Önmagam vagyok, Józsi bá’. Jó volt itt nekem a hegyek között. (A stáb körül csendben figyelő szomszédok egyetértően bólogatnak)

-Boldog élete volt Józsi bácsi?

Igen, kérem többnyire igen. Ahogy nagyanyám mondta, a rossz után mindig jön a jó. Többnyire jó volt, tudja?

….

Józsi bá’ nem lett híres, mivel a magazinműsor szerkesztősége egyöntetűen úgy ítélte, hogy az anyag nem elég ütős, nincs benne elég dráma. Aznap este egy zavart férfit mutattak be, aki egy kisvárosban macskák felakasztásával sokkolta a helyieket.

Haim

bw1---bella-lieberberg

Muszáj kitartóan kutakodni az embernek ha valami igazit, vagy minőségit szeretne olvasni, hallgatni, nézni. A hivatalos csatornák a tömegeket szolgálják alázatosan, a bevásárlókosit tologató, kultúra nélküli fogyasztót. Szeméthegyek között vagyunk kénytelenek guberálni (legyen az egy könyvesbolt, egy torrent oldal, vagy a Youtube), de érdemes, mert a rothadás, és büdös hulladékhegyek között mindig találhatunk valami értékeset. Persze mi magunk is bemocskolódunk, de a piszkot nagy nehezen, de le is moshatjuk magunkról, felejtéssel, vagy a töménytelen hülyeség tudatos kizárásával. Szóval érdemes módszeresen kutatni, így teszek én is időről időre – a multi-instrumentalista, élőben egészen különleges teljesítményt nyújtó, Los Angeles-i Haim nővérek is a kulturális szemét között bújtak meg.

 

A csíkos bevásárlószatyor

A buszon sokan utaztak – reggel lévén -, az utasoknál táskák, szatyrok, retikülök voltak. A buszon egy öregember is volt, aki éppen a piacról jött, és egy nyűtt, itt-ott már foszló, néhol rojtos szélű, csíkos – a szivárvány minden színében fakón pompázó – bevásárlószatyor volt nála. A szatyor tele volt zöldséggel, gyümölccsel, meg egy kolbász is kikandikált belőle. Nyugodtan pihent gazdája lábánál, aki ügyesen megtámasztotta mindkét oldalról, hogy el ne dűljék. A közelben egy Mango és egy Zara papír bevásárlótáska hevert két nő ölében. Gúnyos pillantásokat vetettek a csíkos szatyorra, és így beszélgettek a füle hallatára:

Nézd milyen nyomorúságos szegény, rojtos foltos. Csiri-csáré, össze-vissza színű. Pfjujj csak úgy bele vannak téve a zöldségek! Milyen piszkos! Micsoda igénytelenség!”

A csíkos szatyor csendben hallgatta őket, majd amikor megelégelte a sápítozást, kimérten így szólt:

Nos, Béla bácsi 20 éve használ bevásárlásra, és még mindig remekül bírom, mivel különböző, tartós műanyagszármazékokból készítettek. Nektek nagyjából kettő, maximum három évet adok.”

A két reklámtáska először csak hüledezett, majd szomorú hallgatásba burkolózott az út hátralevő részén.

Watching the waiting

20160621_BM_WyeOak_EbruYildiz_52-copy-1024x683-960x540

 

Írhat és olvashat a végtelenségig az ember, egy egyszerű dal sokkal több dolgot képes kifejezni és pillanatok alatt felkorbácsolja a szívet meg lelket. A Wye Oak duó Watching the waiting című furcsa, idétlen-komoly dala a legveszélyesebb tréfát űzi velem, mióta teljesen véletlenül meghallottam. Egyszerűen beleránt a régi emlékeim közé, legyen az gyermekkori vagy éppen csak pár évvel ezelőtti. Egyszerre vagyok itt és most, és a múltban össze-vissza ugrálva a régebbi, újabb emlékképek között. Felkavaró, felemelő, vicces és szomorú.

 

Nagyapám

Nagyapám szenet hordott – magas volt, szálkás és erős

még öregen, betegen ősz fejjel is

sokat ivott, egyszer részegen aludva találtuk a fűben

otthon atlétában ülve magyarázott a családnak,

és nekünk gyerekeknek

fociról, tudományról, és az életről

közben szívta a cigit, és itta a bort

szállt a füst, szálltak a szép szavai.

Én lediplomáztam, irodában dolgozok,

nem iszok sokat, és nem tudok már

úgy beszélni a világról, mint Ő.