A fák szeme

Kevesen tudják, hogy miért van egyes fáknak szeme, de nem is igen érdekli az emberek többségét. Persze léteznek tudományos, biológiai magyarázatok – ezeknek mindenki nézzen utána, ha akar. A régiek közül azonban egyesek tudták, hogy miért is ilyenek ezek a fák. Ezek az egyesek ilyesféle emberek voltak: boszorkányok, javasasszonyok, vajákosok, vagy egyszerűen csak bolondok. Maguk is mesefigurák, akiknek a létezése már azokban a régi időkben is furcsa volt. Szóval közülük tudták páran az igazságot, hogy a fáknak tényleg van szeme, és figyelnek minket. Mert az erdők nem csupán a bioszféra nélkülözhetetlen részei, élettér állatnak, rovarnak és embernek, hanem egészen más miatt is fontosak. A fák bizony figyelnek, és ezernyi eseményt látnak és jegyeznek meg, gyökereik, és vastag törzsük rengeteg történetet rejt magában. Aztán, amikor egy ilyen látó fa megfigyel valamit, akkor elsusogja azt a többi fának. Bizony, amikor az ezernyi fa susog és hajladozik a szélben, valójában mesélnek egymásnak. Mesél ez erdő… Jómagam is sok történetet jegyeztem fel, miközben hallgattam a suttogó erdőt. Nem hiszitek? Nem baj. Fent említett elődeimnek sem hittek sokan… Engem is láttak már ilyen fák, engem is elmeséltek már egymásnak. Hallgasd csak az erdőt, figyelj jól, csendben…

A szivárványvadász

Gyerekkora óta foglalkoztatták a szivárványok. Nem emlékezett, hogy mikor látta az elsőt, de mindig azzal nyüstölte a szüleit, hogy “kapjuk el a szivárványt“, “menjünk el a végéhez“. A szülei ebben eleinte partnerei voltak, egy 3 éves kisfiúnál ez elfogadható volt, amikor átlépte 6 éves kort, akkor már egyre jobban terhükre volt. Még szerencse, hogy ritka jelenség volt… 12 éves korában aztán megszökött otthonról, hogy megkeresse a koboldokat, vagy tündéreket, akik a szivárvány mágikus tövénél tartózkodtak. Az eset után a fiú apja felütött egy lexikont, hogy végre jobb belátásra térítse az álmodozót… “Szóval fiam:”

A szivárvány olyan optikai jelenség, melyet eső- vagy páracseppek okoznak, mikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk és színeire bomlik, kialakul a színképe, más néven spektruma. Az ív külső része vörös, míg a belső ibolya. A szivárvány akkor alakul ki, ha a levegőben lévő vízcseppeket a napfény alacsony szögből éri. Akkor a leglátványosabb a jelenség, amikor az égbolt felét még felhők borítják, a szemlélő pedig a napnak háttal áll. Így a kialakuló szivárvány élesen elválik a mögötte lévő sötétebb háttértől. A szivárvány valójában nem az égbolt egy különleges pontján keletkezik, hanem a szemlélő és a Nap helyzetétől függ – ezért nem lehet a szivárvány végéhez odamenni.

A fiú csak szomorúan bólogatott. Az évek teltek-múltak, a fiúcskából kamasz lett, majd férfi… Még mindig megnézte a szivárványokat, mint egyébként az emberek többsége, de legbelül érezte a régi vonzást… csak el kéne jutni a végéhez… Ezt a témát amikor csak tudta, felhozta, de beszélgetőtársai részéről csupán derültség, vagy furcsálkodó tekintet volt a jutalma. Foglalkozására nézve programozó lett, amikor már kellő rutint szerzett, hosszas matematikai modellezés után kifejlesztett egy saját programot, amely – elméletileg – képes volt meghatározni egy kamera, illetve az autója navigációjának segítségével a mágikus helyet. A kísérletről nem szólt senkinek, még a feleségének sem… Egy nap aztán egy esős délután megpillantott egy szivárványt. Gyorsan kocsiba ült, és a program segítségével a navigáción meg is jelent a feltételezett hely. Rálépett a gázra, és számos szabályt megszegve száguldani kezdett a cél felé, ahogy egyre közelebb ért, a fények egyre furcsábban törtek meg a házakon, a spektrum minden színe felvillant, eltűnt az út, mintha különös alakokat látott volna… fékezett, de az autója nem állt meg… már út sem volt… szikrázó fények…

A férfit sokáig keresték, eltűnésére senki sem talált magyarázatot. A rendőrség visszakövette a mobilja illetve az autó navigációs adatait, amelyek szépen követtek egy útvonalat, amelynek végén a jel egyszerűen megszűnt. A rendőrségi jelentésben “megmagyarázhatatlan események“, “technikai anomáliák“, “idegenkezűség kizárva” kifejezések kíséretében eredmény nélkül lezárták a nyomozást. A mennyiben az aznapi járókelőket is sikerült volna megszólaltatnia a rendőröknek, akkor egy, meglehetősen gyorsan hajtó férfiról számoltak volna be, aki izgatottan, mégis furcsán boldog arckifejezéssel ült a volán mögött.