Nem tudom pontosan honnan zuhanok
és azt sem látom, hogy hová tartok
mások is, sokan zuhannak velem
valaki kétségbeesetten kiabál,
mások viszont nyugodtak
sokszor előfordul, hogy
a zuhanók összekapaszkodnak és
boldogok, szomorúak, vagy mérgesek…
csak zuhanok, zuhanok és zuhanok
hol lassabban, hol gyorsabban
még mindig nem látni a végét…
ilyen ez a zuhanás…
Szerző: K.R.Á.
Rövid, "egy húzásra" elolvasható történetek.
Erdő leszek
Lassan ballagok az erdei úton
majd letérek a fák homályos sűrűjébe
csak megyek, és nem gondolok
már senkire, semmire
üres leszek, beleveszek
a titkokat susogó rengetegbe
én leszek
a zörrenő aljnövényzet
a széltől nyikorgó faóriás
a gyorsan elrebbenő madár
a harmatcsepp egy levélen
a fenyőfán csillogó gyanta
a falevél, amit felkap a szél
a riadtan szökellő őz
erdő leszek…
Fotó: saját.
Tél
A hideg sötétségben
színes fényeket gyújtunk,
hogy melegség költözzön
fáradó, hűlő szívünkbe.
Megfagy az faágról
gyorsan szaldó vízcsepp
benne néhány szép pillanat.
A szélvédőre eső hópihéket
gyorsan elsöpröm, de a
telet nem tudom.
Szürkére fagyott a világ.
A révfülöpi mólon
Este a Révfülöpi mólón sétálunk
Hideg van, december, összehúzom magam
figyelem a sötét vizet, amelyben
hidegen csillámlanak a túlpart fényei
furcsa, az időt megfagyasztja a hideg
sok másik balatoni emlék elevenedik meg
másik mólók, másik évszakok, másik emberek
Badacsonynál, Siófokon, Földváron, Fonyódon,
Almádiban, Szigligeten…
Mert mindig ugyanaz történik…
Nézi az ember a Balatont, és…
egy pillanattá zsugorodik az élet, a múlt, és jövő
csak az időtlen tó van, az ember, meg emlékei.
Vadon
Fotó: saját.
Lépcsőház
Az idő dohos szaga terjengett a lépcsőházban
a falon sok helyen lehámlott a vakolat
vele a ház története porlad lassan semmivé
a vaskorlát a sötét homályba vész
megfogom lassan és elindulok a lépcsőn
hogy eltűnjek a fekete múltban.
Fotó: @andi._s._
Ősz – 2021
Hajnalban ködpaplan alatt alszik a rozsdás táj
amit az Ősz befestett – sárgával, pirossal, barnával
Lehullott, száraz leveleket táncoltat a szél
vidáman, a levegőben bucskázva búcsúznak a nyártól
aztán a földre esnek, hogy még felrugdossam őket,
mint a nyári emlékeket,
amelyek egyre halványabb sárgává fakulnak a tompa fényben.
Veszett kutyák
“Ezek bizony ugyanazok” – mondják emezek
“Azok bizony ugyanezek” – mondják amazok
én egy botot látok, mindkét végén
egy-egy veszett, nyáladzó kutyával…
Danse Macabre
Mintha mi sem történt volna…
mert a többség azt hiszi,
minden olyan lesz, mint rég
jó kis bulika, mert kell a szabadság
egynapos repülőútra menni egy random városba
mert innen is kell pár szelfi
tízmiliomodikként pózolni valami szép helyen
és fotózni a kávét a Starbucksban
meg darálni a sorozatokat a Netfilxen,
hogy minden este mások életét éljük
elutazni egy távoli azúrkék tengerpartra
mert nekünk ez persze jár
all inclusive zabáljuk fel a világunkat
de hát benne van az árban, megéri
nemsokára fizetünk, súlyos a valuta:
jégeső, árvíz, tűzvész, aszály,
vízhiány, kipusztuló fajok, menekülő tömegek…
Ja, nem erre fizettünk be?
Már megint nem olvastuk az apróbetűs részt.
