Valahol a külvárosban egy kereskedelmi üzletlánc parkolójában pakolom a bevásárlókocsimból a rengeteg élelmiszert, zöldséget a kocsimba. Amikor végzek egy kisfiúra leszek figyelmes. Vézna, feje kopaszra van nyírva, szétáll a füle, ruhája viseletes, nadrágja is rövidebb a kelleténél. Egy csomag szeletelt kenyeret szorongat, és láthatóan nem túl vidám, vehetett volna még ezer más dolgot. Amint nézem eszembe jut, hogy a szegények mindig ugyanígy néztek ki, soványak voltak, a fejüket majdnem kopaszra beretválták, a fülük pedig szétállt. Régi fényképek mesélnek erről, a családban is, ahol persze szegényen is mosolyognak a gyerekek. Nekem szerencsém volt, gombafrizurám volt, amit, nagyapám mindig kócosnak talált, és megfésült… A gyerek eltűnik a szemem elől, én pedig beszállok a kocsimba és elhajtok.
Címke: gyerek
A határban
Forróság, a kifeszített kék égen, csak a Nap ballag komótosan a maga útján, sehol egy felhő, amely enyhítené a földet szántó sugarakat. A férfi előtt poros út, alatta öreg, nyűtt bicikli. A férfin rövid gatya, atléta, és szalmakalap. “Pont, mint gyerekkoromban” – gondolta, és elmosolyodott. Lassan karikázott, közben nézelődött. Jobbra frissen kaszált rét, erdővel szegélyezve, balra szőke szántóföldek, búzával, közte pirosan felvillanó pipacsokkal. Csend volt látszólag, de amikor a férfi fülelni kezdett, biciklije nyikorgásán kívül egyre több hangot hallott meg: tikkadt tücsök fáradt hegedűjét, táncoló verebek neszezését, valami énekesmadár rikkantását, egy-egy szellő zizzenését a száraz búzán. A férfit nagy nyugalom öntötte el, nem is gondolt semmire csak nézte a látszólag egyhangú, sík tájat. A szokványos, napi gondjai valahol eltűntek út közben, leperegtek róla az izzadságával együtt az út porába, amely szomjasan felitta őket. Az előtte elterülő út messzire nyúlt, a forróságtól a táj távoli pontjai elmosódtak, a levegő pedig furcsán vibrált. A férfi hunyorgott, meresztette a szemét, mert messze-messze egy biciklin ülő gyerekre lett figyelmes. Gyorsabban kezdett hajtani, de sehogy sem sikerült közelebb kerülnie a fiúhoz, aki meg-megállt, és vékony karjaival integetett felé. Furcsa mód ismerős volt neki a fiú, olyan volt, mint ő gyerekkorában – sovány, egyszálbél, kócos szőke hajjal, élénken villanó kék szemekkel. A férfi hiába tekert teljes erővel – de a fiú ugyan olyan távolinak látszott – egyre fáradtabb lett, szédült, és csillagokat látott…
Este a férfit hiába kereste a családja, csak egy furcsa nyüzüge, csálé szalmakalapot viselő gyerek állított be hozzájuk vigyorogva. A férfit hiába kereste a rendőrség – biciklijének nyomai bár jól kivehetőek voltak, egy idő után egyszerűen eltűntek az út porában. “Nyom nélkül eltűnt” – így aztán eltűnt személynek nyilvánították. A gyerek a Gyámhatóság felügyelete alá került, majd fél év után nevelőszülőkhöz küldték, akik bár nagyon megszerették, mindig valami furcsa idegenséget éreztek benne – túl felnőttesen gondolkodott, lenézte a többi idétlen gyereket, és néha nagyon nyugtalanítóan tudott nézni.
Rövidek 