Címke: irodalom
Az elveszett történetek könyvtára
Az író túl volt már mindenen, hat bestseller, címlapok, tévé- és podcastszereplések százai, siker, család, belvárosi lakás, tengerparti nyaraló. Itt jött a bökkenő, legújabb könyve két éve készült, az kritikusok és a közönség felfokozott várakozása szinte tapintható volt. Olyan érzése volt, mintha valaki szorítaná a vállait – egyre jobban és jobban. Az ihlet pedig nem akart jönni, felesége, két fia, a család, és kiadója is türelmesen és megértően bátorították. Az író mégsem jutott egyről a kettőre, újra a pohárhoz nyúlt, akárcsak fiatalkorában. De az alkohol sem segített, hiába tüzelte fel elméjét, a szívéig nem jutott el sem a whiskey, sem a vodka, sem a többi lőre. Egy este kétségbeesetten magában fohászkodott már maga sem tudta kihez – Istenhez, vagy a Sátánhoz. Adj már ihletet bazd meg, kérlek…. Aztán nyugtalan, alkoholos álomba merült… Egy hatalmas épület előtt találta magát, a kapu is méretes volt, és lassan kinyílt előtte. Ahogy belépett egy végtelennek tetsző csarnok tárult fel előtte. Az előtérben egy gyönyörűen faragott fa pult állt, mögötte egy szürke arcú, kortalannak látszó szemüveges férfi olvasott. Ahogy az író belépett, felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd barátságosan ráköszönt.
–Jó napot kívánok! Üdvözlöm az Elveszett Történetek Könyvtárában.
Az író csak zavartan pislogott…
–Hol?
–Az Elveszett Történetek Könyvtárában. Akárki nem jöhet ám ide… Valaki nagy hatalmú küldhette ide.
A könyvtáros titokzatosan mosolygott, majd kérdezett:
–Miért van itt?
–Nem is tudom… Vakarta a fejét az író.
–Biztos, hogy tudja. Sandított rá a könyvtáros.
–Nem jön az ihlet, nem tudok írni, nem jönnek a szavak, a mondatok… Üres lettem! Fakadt ki az író.
–Ezen nagyon egyszerűen segíthetünk. Látja ezt a csarnokot? Itt van az összes történet, amit nem adtak ki, és elvesztek az idők folyamán. Az összes történet, amit nem tudtak leírni, mert nem volt még írás. Az összes történet, amit csak szóban hangzott el, és elrepült a semmibe. Az összes történet, amit nem adtak ki soha, sehol, mert vagy nem is akarták, vagy az, aki írta, nem volt elég bátor, vagy éppen szerencsés, vagy kellően pofátlan, hogy kiadassa. Több millió történet…
A könyvtáros nagyívű mozdulatokkal tárta szét karjait, és mutatott a több emelet magasságban húzódó polcokra, amin roskadoztak a könyvek. Az író hiába meresztette a szemét, nem látta a csarnok végét… Odament egy közeli polchoz és leemelt egy könyvet és beleolvasott.
–Dehát ez csodálatos történet! Hogy lehet, hogy nem jelent meg soha?!
–Ilyen az élet… Látja, nem? Ez a sok történet bizony mind elveszett… De legalább itt megvannak! Tárta szét karjait a könyvtáros, majd elmosolyodott.
Az író leült egy asztalhoz és olvasni kezdett… Az író egyik könyvet olvasta a másik után, képtelen volt abbahagyni az olvasást. Elképesztő, és csodálatos műveket ismert meg. Valamelyiket meg kéne írnia, de melyiket! Hiszen jobbnál jobbak!!! Így csak olvasott és csak olvasott tovább…
Az író hónapok óta kómában feküdt. Az orvosok tanácstalanul álltak az eset előtt, mivel a beteg extrémen aktív agytevékenységet mutatott. A család és a rajongók pedig reménykedve várták az esetleges ébredést.
Rend
A néma törvények folyton munkálkodnak
A növények a tavasz parancsára felélednek
Szárak, kacsok, levelek törekednek a felszínre
Virágok bomlanak ki elbódítva az élettel
A messzi, vén csillagok és bolygók
rafináltan, láthatatlanul rendezik a sorsot
lentről nézem őket, fáradtan gondolom, hogy
legyőztem őket, vereséget mérve magamra
fényük lehull rólam, az égi kapuk bezárulnak
veszem hát a szerszámaim és dolgozok tovább…
Névjegyzék
Károly és Magdi a kanapén üldögéltek Karácsony reggelén, és az ismerősöket, barátokat, illetve rokonokat hívták fel szépen sorjában. Az idős házaspár (Károly 85, Magdi 83 éves volt) minden évben így tett, méghozzá Károly ósdi, kihajthatós Nokia mobilján. Volt kit hívni, mivel mindig aktív szociális életet éltek, házuk és balatoni nyaralójuk valóságos átjáróház volt még idős korukban is. A népes családot – a gyerekeket, illetve unokáikat este hívták fel, hacsak nem náluk töltötte valamelyikük a Szentestét. Szóval hagyomány volt ez, méghozzá értékes, és nagyszerű, hiszen a házaspár és a felhívott fél is gazdagabb lett pár szép szóval, figyelmességgel, jó kívánsággal. Nahát, hiszen a szeretet ünnepéről van szó…
– Na ki is következik… – morfondírozott Károly. Hunyorogva nézte a mobil kijelzőjét.
– Böbe…
– Hát Böbe… Böbe nyáron halt meg… – Magdi szomorúan csóválta a fejét.
– Kitöröljem…? – kérdezte dünnyögve, szomorúan Károly.
– Ki…. töröld csak ki – sóhajtott Magdi.
– Rák?
– Nem, a szíve…
Jó másfél órával később kászálódtak fel az öreg kanapéról, és kimentek kávézni a konyhába. Károly nyugtalanul tette zsebre a mobilt, ami valahogy nyomta a zsebén keresztül. Idén öt embert is ki kellett törölniük a névjegyzékből. Nehéz volt elfogadni ezt. Károly kivette a zsebéből a mobilt és ingerülten a hűtőszekrény tetejére tette. “Ez az átkozott mobil… utálom” – gondolta. Kavargatta a kávéját, Magdit nézte, és nyugtalanul gondolt arra, hogy nem emlékszik rá pontosan, hogy tavaly vagy tavaly előtt kiket kellett kitörölni a névjegyzékből…
Emlékek a hullámokban
Az idős házaspár nyáron minden délután lementek a szabadstrandra, biciklijüket egy fának támasztották, és bementek fürdeni. A férfi türelmetlenül húzta maga után a feleségét, és gorombán nógatta, az pedig kissé félszegen követte őt a vízbe. Azon kevesen, akik ismerték őket szomorúan nézték a párost, a többi parton és vízben tartózkodó nyaraló pedig furcsálkodva, megütközve bámulta őket. Nap, mint nap ugyan az történt: a férfi nagy sebbel-lobbal behúzta az asszonyt a Balatonba, ráparancsolt, hogy várja meg a kisebb vízben, míg ő úszik pár hosszt beljebb. A feleség láthatóan kétségbeesetten, zavartan, sírva várta a férjét, míg az bent úszott. Kellemetlen jelenet – így értékelte a látottakat a legtöbb fürdőző… Néhányan tudtuk, hogy ennél sokkal többről van szó… A házaspár körülbelül negyven éve, a szezonban mindig együtt jött le úszni – mivel a közelben van nyaralójuk. Mindketten nagyon szerettek úszni, mindig messze a bójákon túlra merészkedtek. A Balaton az életük fontos része volt, nyugdíjas éveikre pedig le is költöztek a nyaralójukba. Néhány éve azonban az asszonynál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak és fokozatosan leépült, sorban elvesztette emlékeit. Férje fáradhatatlanul ápolta, és lecipelte a tóhoz, hogy együtt ússzanak. Az asszony azonban úszni is elfelejtett, és félni kezdett a víztől… A férj azonban makacsul berángatta a vízbe – mivel nagyon ritkán, még látni vélte felesége szemében megcsillanni a régi fényt. A nő ilyenkor szeretettel, finoman megsimította vizet, és úgy tűnt, hogy férjét is felismeri. A férfi mindig is úgy gondolta, hogy a Balaton még képes adni pár világos pillanatot a párjának. Hiszen a hullámokban maga is látta a fiatalságuk, az életük emlékeit. Működött, igen… de csupán pár pillanatig tartott… aztán az emlékeket újra elnyelték a hullámok. A férj ilyenkor messzire beúszott, és sírt.
A szivárványvadász
Gyerekkora óta foglalkoztatták a szivárványok. Nem emlékezett, hogy mikor látta az elsőt, de mindig azzal nyüstölte a szüleit, hogy “kapjuk el a szivárványt“, “menjünk el a végéhez“. A szülei ebben eleinte partnerei voltak, egy 3 éves kisfiúnál ez elfogadható volt, amikor átlépte 6 éves kort, akkor már egyre jobban terhükre volt. Még szerencse, hogy ritka jelenség volt… 12 éves korában aztán megszökött otthonról, hogy megkeresse a koboldokat, vagy tündéreket, akik a szivárvány mágikus tövénél tartózkodtak. Az eset után a fiú apja felütött egy lexikont, hogy végre jobb belátásra térítse az álmodozót… “Szóval fiam:”
A szivárvány olyan optikai jelenség, melyet eső- vagy páracseppek okoznak, mikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk és színeire bomlik, kialakul a színképe, más néven spektruma. Az ív külső része vörös, míg a belső ibolya. A szivárvány akkor alakul ki, ha a levegőben lévő vízcseppeket a napfény alacsony szögből éri. Akkor a leglátványosabb a jelenség, amikor az égbolt felét még felhők borítják, a szemlélő pedig a napnak háttal áll. Így a kialakuló szivárvány élesen elválik a mögötte lévő sötétebb háttértől. A szivárvány valójában nem az égbolt egy különleges pontján keletkezik, hanem a szemlélő és a Nap helyzetétől függ – ezért nem lehet a szivárvány végéhez odamenni.
A fiú csak szomorúan bólogatott. Az évek teltek-múltak, a fiúcskából kamasz lett, majd férfi… Még mindig megnézte a szivárványokat, mint egyébként az emberek többsége, de legbelül érezte a régi vonzást… csak el kéne jutni a végéhez… Ezt a témát amikor csak tudta, felhozta, de beszélgetőtársai részéről csupán derültség, vagy furcsálkodó tekintet volt a jutalma. Foglalkozására nézve programozó lett, amikor már kellő rutint szerzett, hosszas matematikai modellezés után kifejlesztett egy saját programot, amely – elméletileg – képes volt meghatározni egy kamera, illetve az autója navigációjának segítségével a mágikus helyet. A kísérletről nem szólt senkinek, még a feleségének sem… Egy nap aztán egy esős délután megpillantott egy szivárványt. Gyorsan kocsiba ült, és a program segítségével a navigáción meg is jelent a feltételezett hely. Rálépett a gázra, és számos szabályt megszegve száguldani kezdett a cél felé, ahogy egyre közelebb ért, a fények egyre furcsábban törtek meg a házakon, a spektrum minden színe felvillant, eltűnt az út, mintha különös alakokat látott volna… fékezett, de az autója nem állt meg… már út sem volt… szikrázó fények…
A férfit sokáig keresték, eltűnésére senki sem talált magyarázatot. A rendőrség visszakövette a mobilja illetve az autó navigációs adatait, amelyek szépen követtek egy útvonalat, amelynek végén a jel egyszerűen megszűnt. A rendőrségi jelentésben “megmagyarázhatatlan események“, “technikai anomáliák“, “idegenkezűség kizárva” kifejezések kíséretében eredmény nélkül lezárták a nyomozást. A mennyiben az aznapi járókelőket is sikerült volna megszólaltatnia a rendőröknek, akkor egy, meglehetősen gyorsan hajtó férfiról számoltak volna be, aki izgatottan, mégis furcsán boldog arckifejezéssel ült a volán mögött.
Beszélgetek a fák között…
Újabb fordított együttműködés… @kmll_photo-t (Instagram) ismét szép szöveget írt egy fotómhoz.
Beszélgetek a fák között,
tükörképed a hulló levelek.
A hangod más, mint a szobában,
ott hagytad, mit nem mondasz el.
Virágfelhőkben harangok hangjai,
pókok hálója lebben,
mint egy szív kopott felülete.
Szeretlek ezen a napon.
A tavon
Hiába evezek ki tudja mióta,
a part nem lesz közelebb
a sötét hullámok visszavetnek
bármilyen irányba is fordulok
egy szöcske úszik a vízen
kiveszem és beteszem a csónakba
az egyik lába hiányzik,
ezért körbe-körbe forog
olyan vagyok, mint ő, ez megnyugtat
Isten talán észrevesz,
és kiemel minket a tóból.
Sziszüphosz
Hetek alatt felgörgetem a sziklát a hegy tetejére
A csúcs már a mennyeket súrolja,
Elkeseredve kérdezem, hogy mi értelme van?
Az univerzum, és a hideg csillagok közönyösen hallgatnak…
Az istenek rég eltűntek, a lenti emberekkel sem tudok beszélni
A szikla visszazuhan a kiindulópontra…
Lehetséges, hogy most már egyszerűen csak elsétálhatnék…?
Viszem a keresztet
Felveszem vállamra a keresztet
erős párhuzam gondoltam
de találó, ugye tudod?
Szóval felveszem a keresztet
és viszem át a sivatagon,
a hegyeken, a folyókon, mezőkön
a napokon, heteken, hónapokon át
fárasztó, nehéz, gyötrelmes lesz
Na mindegy
Mert vinni akarom, mert jó vinni
Mert remélem elérek egyszer hozzád.
Rövidek 