Köd

Egy vers még 2019-ből…

Napokig szürke köd borított mindent

a fákat, a várost, a benne botorkáló embereket

mintha szürke hályog lett volna a szememen

minden régivé halványult és szürkült

mintha saját életem emlékei között jártam volna

egy fekete-fehér, régi-régi filmben,

túl sokáig éltem ebben a városban

ideje lenne máshová költözni,

ott olyan lennék, mint egy újszülött

így járkáltam furcsa hangulatban egy hétig,

aztán végre, csak kisütött a nap.

Fotó: saját.

Józsi bőröndje (illusztrációval)

Az illusztrációt készítette: @zsetrekaemit (Instagram)

Józsi megkért, hogy hozzam el a bőröndjét a javítóból

a bőrönd a város másik végén volt a Lehel térnél

kiváltottam, és elkezdtem magam után húzni

úgy tettem, mintha turista lennék és megindultam,

akárcsak a város, én is lomha voltam a nyári melegtől

hiába volt üres a bőrönd, egyre nehezebb lett, ahogy

ismerős házak, terek, helyek, repedések, fénytörések

közt bandukoltam hazafelé – aztán

az ócska metró reszketve siklott a múlt megállói közt

majd a villamos az olvadó síneken csúszkált a

melegtől kába, ideges és szórakozott emberekkel a belsejében

én meg álltam köztük a bőrönddel, ami egyre nehezebb lett

mert mindenféle emlékkel, hangulattal, érzéssel telt meg

amit ez a furcsa, ronda, szépséges város adott nekem

amikor leszálltam a villamosról, alig bírtam levenni

Józsi bőröndjét, aztán csak hazahúztam és azon gondolkodtam,

hogy majdnem az egész életem elfér benne,

aztán kipakoltam lassan belőle, hogy üresen adjam vissza.

Gondnok

Régóta hallgattam már anyám meséiben élő őseim hívását
hogy térjek vissza a neonfényes városból a földhöz
hagyjam ott az épületek, és emberek dzsungelét,
a dülöngélő villamosokat, emlékeimmel zsúfolt tereket
a lüktető dobogást, ami soha nem hagyott nyugodni…
szóval visszatértem a földhöz, a kezem minden nap
piszkos lesz, a körmeim alá megy a föld
egyengetem a talajt, metszek, alakítok…
és engem alakít, tanít bölcsen a kert,
az öreg almafa,a szívós gazok, a bólogató virágok,
a szeszélyes zöldségek, az ezernyi bogár
lassan megtanultam, hogy nem én vagyok az úr,
hanem csak egy gondnok, a Természet alkalmazásában.

Órás

Egy nap megállt a karórám,
elmentem hát elemet cserélni.
20 éve ugyan ahhoz az óráshoz járok
egy apró, kopott üzletbe, ahol rengeteg az óra
kicsi, nagy, elektromos, mechanikus
ketyegő, villogó – mindenféle
az órás ugyan úgy néz ki, mint
amikor kamaszként először bementem hozzá:
hórihorgas, kopaszodó, mégis fiatal arcú férfi.
Hiába jár az összes óra, itt megállt az idő
én is kamasznak érzem magam újra…
zavartan álldogálok, nézegetem a rengeteg órát
és azt, ahogy cseréli az elemet az enyémben
az órák csak ketyegnek… az idő mégis megállt…
Aztán megszólalt az órás:
Itt is van. Kész. 2500 forint lesz.
Felteszem és kimegyek az üzletből.
Az idő megint múlik. Zavartan nézegetem az órám.