Újabb fordított együttműködés… @kmll_photo-t (Instagram) ismét szép szöveget írt egy fotómhoz.
Beszélgetek a fák között,
tükörképed a hulló levelek.
A hangod más, mint a szobában,
ott hagytad, mit nem mondasz el.
Virágfelhőkben harangok hangjai,
pókok hálója lebben,
mint egy szív kopott felülete.
Szeretlek ezen a napon.
Hiába evezek ki tudja mióta,
a part nem lesz közelebb
a sötét hullámok visszavetnek
bármilyen irányba is fordulok
egy szöcske úszik a vízen
kiveszem és beteszem a csónakba
az egyik lába hiányzik,
ezért körbe-körbe forog
olyan vagyok, mint ő, ez megnyugtat
Isten talán észrevesz,
és kiemel minket a tóból.
Újabb fordított együttműködés… @kmll_photo-t (Instagram) ismét szép szöveget írt hozzá.
Tudnál ülni velem egy pillanatra
és nem látni azt a karcot, amit elrejtenék?
Csak beszélj mosolyokról és napnyugtákról
és majd ha a nap átmegy ezen a síró fán
és az éjszaka sötétje úrrá lesz
talán emlékezel rám?
Hetek alatt felgörgetem a sziklát a hegy tetejére
A csúcs már a mennyeket súrolja,
Elkeseredve kérdezem, hogy mi értelme van?
Az univerzum, és a hideg csillagok közönyösen hallgatnak…
Az istenek rég eltűntek, a lenti emberekkel sem tudok beszélni
A szikla visszazuhan a kiindulópontra…
Lehetséges, hogy most már egyszerűen csak elsétálhatnék…?
Illusztráció: Cholnoky Niki (Instagram: @cholnokyniki)
Nézem a kertet és keresem a választ
körforgás, pusztulás, növekedés
kihúzott gyomok, kibomló, gyönyörű szirmok
hernyó rágta növények, virágba boruló fák
A szív és lélek szabálytalan lüktetése
kifürkészhetetlenebb, titkos tudomány…
Bár elszáradhatnék lassan ősszel, hogy
télen lelkem csak aludjon a hidegben, s hogy
tavasszal üdén, tisztán éledjen újra
Felveszem vállamra a keresztet
erős párhuzam gondoltam
de találó, ugye tudod?
Szóval felveszem a keresztet
és viszem át a sivatagon,
a hegyeken, a folyókon, mezőkön
a napokon, heteken, hónapokon át
fárasztó, nehéz, gyötrelmes lesz
Na mindegy
Mert vinni akarom, mert jó vinni
Mert remélem elérek egyszer hozzád.
“Rossz után mindig jön a jó”
mondogatta gyakran nagyanyám
neki elhiszem ezt
mert látott zörgő gallyként
zsidókat a Dunába hullani
mert nem szerette a Pártot, és az se Őt
így nem lehetett, csak legalsó beosztott
mert egyetlen hosszú éjszakán
gyors fájdalomtól őszült meg
mert akit igazán szeretett
Szíriában vezetett teherautót
szóval neki hiszek
mert mintha semmi nem számítana
néha táncolva jött fel a lépcsőn
a szemei pedig nevettek,
állandóan, álmomban is.
Zsebemben gyűjtőjegy,
de inkább gyalog járom a várost
keresem a régi helyeket
fiatalságom nyomait, de lassan minden eltűnik
átépítik, felújítják, lebontják
a város nem is öregszik, csak én
bár nem is… helyesbítek
csak mindketten változunk
szólongatnak a helyek, hangulatok, emberek
néhány még a régi hangon szól
ott leülök egy padra, vagy beülök egy helyre
mintha semmi sem változott volna
Józsival is mindig ilyen helyeken találkozunk
és úgy érzem, hogy még mindig egyetemre járunk…
Nem tudok mit kezdeni az egésszel
Múlik az idő – ez van – szép, és fájdalmas
Amikor már nem leszek, én is beivódok
a város emlékei közé, ott leszek:
egy-egy koszos falon,
a Múzeum körút hirdetőoszlopain,
a Rakpart kövei közt
valamelyik híd, valamelyik kopott pillérén
fénytörés a budai vár egyik macskakövén…
Begyújtom az öreg kazánt
régi újságokat teszek a fa közé
édesapám adta őket,
mert jók lesznek begyújtáskor
30-40 évesek a lapok
rég elfeledett arcokat látok rajtuk
valakit még felismerek, valakit már nem
politikusok, színészek, énekesek…
régmúlt dolgok, események: háborúk,
olimpiai győzelmek, valaha volt
fontos dolgok képei villannak fel…
aztán mindent felfalnak a lángok
a kazán a legtöbb újságnál öregebb
a legtöbb dolgot, embert,
ami és aki bennük volt, elnyelt már a feledés
az idő megállíthatatlanul lángol
az én újságaimat is elnyeli egyszer
talán ez az öreg kazán –
talán még akkor is működni fog…
Egy fordított együttműködés… Az egyik fotóm megihlette @kmll_photo-t (Instagram), és szép szöveget írt hozzá.
…igazad volt,
a csend hangos,
a lépteid is felismerem
ahogyan illeszkednek
a mozdulatlan időbe.
Ahogyan szeretek,
az a csend:
lábujjhegyen
a fényből az árnyékba
mit magamból a
mellkasodba teszek,
nem akarom
a szíved meghallja.
Rövidek 