Én írom a verset, vagy a vers ír engem?
Fogom a tollat, és írok vele
vagy kopogok gyorsan a klaviatúrán…
de csak eszköz vagyok, aki azt hiszi,
hogy ő gondol, ír, alkot…
Címke: vers
Bakonyi emlék
A csendes erdőben ballagunk
Az őszi fák hallgatják, ahogy
az életünkről beszélünk
aztán csak csodáljuk a rengeteget
próbáljuk lefotózni
a fákról aláhulló, pörgő sárga leveleket,
ami nem sikerül, de valószínűleg
mindig fogunk emlékezni ezekre
a pillanatokra, ahogy
a titokzatos erdei tóra,
a hűvös csöndre, ami csípi az arcunkat
az erdő színes, pompás ruhájára,
a fák törzsén lassan folyó időre,
ami mégis kicsúszik a mi kezünkből is,
és megint csak azt vesszük észre,
hogy az erdőből kiérve meglódul az idő.
Zuhanás
Nem tudom pontosan honnan zuhanok
és azt sem látom, hogy hová tartok
mások is, sokan zuhannak velem
valaki kétségbeesetten kiabál,
mások viszont nyugodtak
sokszor előfordul, hogy
a zuhanók összekapaszkodnak és
boldogok, szomorúak, vagy mérgesek…
csak zuhanok, zuhanok és zuhanok
hol lassabban, hol gyorsabban
még mindig nem látni a végét…
ilyen ez a zuhanás…
Erdő leszek
Lassan ballagok az erdei úton
majd letérek a fák homályos sűrűjébe
csak megyek, és nem gondolok
már senkire, semmire
üres leszek, beleveszek
a titkokat susogó rengetegbe
én leszek
a zörrenő aljnövényzet
a széltől nyikorgó faóriás
a gyorsan elrebbenő madár
a harmatcsepp egy levélen
a fenyőfán csillogó gyanta
a falevél, amit felkap a szél
a riadtan szökellő őz
erdő leszek…
Fotó: saját.
Tél
A hideg sötétségben
színes fényeket gyújtunk,
hogy melegség költözzön
fáradó, hűlő szívünkbe.
Megfagy az faágról
gyorsan szaldó vízcsepp
benne néhány szép pillanat.
A szélvédőre eső hópihéket
gyorsan elsöpröm, de a
telet nem tudom.
Szürkére fagyott a világ.
A révfülöpi mólon
Este a Révfülöpi mólón sétálunk
Hideg van, december, összehúzom magam
figyelem a sötét vizet, amelyben
hidegen csillámlanak a túlpart fényei
furcsa, az időt megfagyasztja a hideg
sok másik balatoni emlék elevenedik meg
másik mólók, másik évszakok, másik emberek
Badacsonynál, Siófokon, Földváron, Fonyódon,
Almádiban, Szigligeten…
Mert mindig ugyanaz történik…
Nézi az ember a Balatont, és…
egy pillanattá zsugorodik az élet, a múlt, és jövő
csak az időtlen tó van, az ember, meg emlékei.
Lépcsőház
Az idő dohos szaga terjengett a lépcsőházban
a falon sok helyen lehámlott a vakolat
vele a ház története porlad lassan semmivé
a vaskorlát a sötét homályba vész
megfogom lassan és elindulok a lépcsőn
hogy eltűnjek a fekete múltban.
Fotó: @andi._s._
Ősz – 2021
Hajnalban ködpaplan alatt alszik a rozsdás táj
amit az Ősz befestett – sárgával, pirossal, barnával
Lehullott, száraz leveleket táncoltat a szél
vidáman, a levegőben bucskázva búcsúznak a nyártól
aztán a földre esnek, hogy még felrugdossam őket,
mint a nyári emlékeket,
amelyek egyre halványabb sárgává fakulnak a tompa fényben.
Veszett kutyák
“Ezek bizony ugyanazok” – mondják emezek
“Azok bizony ugyanezek” – mondják amazok
én egy botot látok, mindkét végén
egy-egy veszett, nyáladzó kutyával…
Rövidek 