A férfit mindenki kedvelte munkahelyén, egy hatalmas cég,  hatalmas irodaépületben dolgozott nap, mint nap. Joviális, segítőkész, ugyanakkor nem tolakodó természetű ember volt, akit általában kedvelt mindenki. Főnöke azonban nem szenvedhette őt, ezért ahol tudta kritizálta munkáját, és gyakran személyeskedett is vele. Egy napon behívatta irodájába, és a szokásosnál is többet gyötörte a türelmes, és remek embert. Miután végzett a férfi becsmérlésével így fejezte be mondandóját:

– Maga rák csillagjegyű, igaz? Akkor a maga hátán fát lehet vágni!

A férfi hosszan nézte főnökét, majd az asztalon lévő egyik tollat annak jobb szemgödrébe vágta, majd nyugodtan kisétált az irodából.

Az öregedő fickó minden nap kora reggel kezdte az ivást a Jobb, mint otthon nevű presszóban. Letelepedett az utcára néző ablaknál lévő asztalhoz és onnan nézete az egyre élénkülő, fortyogó várost. Fröccsöt ivott, cigizett, és gondolkodott. Lényegében végigitta a napot, magát az alkohol filozófusának, a füst királyának tartotta.

Eközben fiatal férfi nagy lendülettel ment munkába. Elegánsan, jól fésülten, munkája fontosságának tudatában – elégedett legyen az ügyfél, a főnök, a cég. Szeme sarkából észrevette a presszóból kibámuló loncsos férfit – már megint itt ül ez a naplopó – gondolta magában, miközben a villamoshoz sietett.

A piáló fickó eközben arra gondolt, amikor még ő szaladt reggelente munkába és még sok haja volt.

A férfi ritka jóindulatú és szelíd volt, családja, szomszédai, kollégái megbecsülésének örvendett. Segítőkész, készséges ember, aki egy jó szóval, vagy egy jó tettel mindig segítségére volt embertársainak. Egy napon elkezdte növeszteni haját és szakállát, és a szokásosnál még több jó cselekedetet hajtott végre. Kollégái viccesen megkérdezték, hogy talán Krisztus-választásra készül? Ő csak nevetett ezen, de rá egy hétre keresztre feszítették. A férfit mindenki nagyon sajnálta.