A zöld házat a Tabánban sétálva láttam meg. Ősz volt, de kellemes idő, délután. A házhoz érve elcsodálkoztam, mert nem láttam még soha ilyen zöldet. Élénk, mégis a hosszú évtizedek alatt megkopott festésű volt, repedésekkel, az idő által lekapargatott részekkel. A ház előtt fekete macska ült, a környéken egy lélekkel sem találkoztam. Mintha Krúdy Tabánjába tévedtem volna, kerestem, hogy mikor bukkan fel egy ködlovag, egy vörös postakocsi, régimódi urak, hölgyek, vagy éppen maga Krúdy. Persze az említettek közül senki és semmi nem bukkant fel, a varázs még néhány pillanatig tartott, aztán kiérve a Döbrentei utcára el is múlt. Így van ez rendjén, a 21. században járunk, ahol ilyen képzelgéseknek nincs sok helye. Persze, dehogy van ez így rendben, és örültem, hogy akad még egy szeglet, ahol a múltba képzelhetem magam egy rövid időre – illetve van olyan hely, amely mintha a múltból maradt volna itt. Néhány évvel később megint arra jártam, de a házat teljesen felújították (akárcsak a környéken számos épületet), a zöld szín, a “régiség hangulatával” együtt eltűnt, a macska sem volt sehol. A ház halványsárga színt kapott, teljesen újszerű külsőt kölcsönözve a régi épületnek. Kissé szomorú voltam, hogy elveszett a múlt egy darabja, és megállapítottam magamról, hogy végletesen hajlamos vagyok nosztalgiázni, a múlt dolgai közt elveszni, kalandozni. A zöld ház szerencsére mégiscsak – köszönhetően annak, hogy mindig nálam van a fényképezőgépem – megmaradt nekem fotón.

Fotó: saját.