Sosem gondoltam volna, hogy egy író fog – divatosan írva – inspirálni, hogy vegyem komolyabban a futást. Gondolkodásra, írásra, utazásra, lázadásra, vagy ezer más dologra vezettek már különböző írók, node futásra? És mégis. Murakami – Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyvének elolvasása után kezdtem a futást sokkal tudatosabban művelni. Jómagam is leírok néhány gondolatot róla. Futottam már évek óta, de rendszertelenül, össze-vissza, ahogy éppen kedvem tartotta, és persze legtöbbször nem tartotta… Az általános erőnlétem miatt rendkívül hasznos a mozgás, hiszen a munkahelyi, és emberi őrületet könnyebben elviselem, jobban veszem az akadályokat. Amolyan erőnléti és mentális páncélnak gondolom. Egyre erősebbnek éreztem magam, ahogy rendszeressé vált a futás, az életemben. Ráadásul valamiféle meditációnak is kiváló, amely közben, az ütemes mozgás segítségével felvesz a testem egy ritmust, gondolataim pedig szépen a helyükre kerülnek. Amit nap közben az emberi hülyeség darabjaira vert szét, nos az minden lépéssel a helyére kerül, kilégzem a stresszt, kiizzadom az igazságtalanságokat, ha pedig egy nagyot fújok, a felesleges, napközben elmémben ragadt hulladék információk is távoznak. A vérem felpezsdül, az izmaim jólesően elfáradnak, az elmém, megnyugszik, kitisztul. Szóval, köszönöm Murakami, és köszönöm J. barátomnak, hogy felhívta erre a kiváló japán íróra a figyelmemet.

Fotó: saját.