Senkiföldje

Eleinte furcsa, és ijesztő volt a Senkiföldjén. Nincsenek irányok – nincs kelet, nyugat, észak, és dél. Minden irányban csak végtelen pusztaság, bármerre is nézek. Nincsen otthon, nincsen különösebb cél – elsőre így tűnt fel előttem a táj. Aztán befogtam a szekér elé két lovat, és otthonomként gondoltam rá, így haladtam a vég nélküli tájon – ilyenformán mégis mindig otthon voltam. Senki nem keresztezte utamat, legfeljebb néha, de nem szerették ezt a tájat, és visszamenekültek az emberek közé. Én folytattam az utam. Egy pihenő közben magamba néztem, és ugyan ezt a pusztaságot láttam, végtelen terekkel, és szabadsággal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s