Ahogy újjászülettem lassan-lassan valahogy belém áramlott

az erdők hűvös ereje, a hegyek néma ereje, a város lüktető ereje,

levedlettem az előző életem, mint valami erdei kígyó

aztán csak kóboroltam, mint ahogy a farkasok teszik

és Rád akadtam a rengetegben, ahogy egyedül sétálsz

rejtőzködve mindenki elől, én mégis úgy tűnik, látlak

de nem hiszem el, hogy tényleg Te vagy az, úgy érzem

képzelődöm, és az elmém rajzolt egy különös képet:

erőből, fájdalomból, szeretetből, költészetből vagy

gyúrva, mint a régi mondákban a csodalények

Én csak nézlek, vágyok Rád egészen, mindenestül

de csak lapulok a sűrűben, és csak várok, várok…

…Neked…