Kint állunk és támasztjuk a korlátot

a többiek dohányoznak és fújják

lassan a kavargó cigifüstöt az ég felé

én nem dohányzom, de én is kifújok

szerelmet, érzést, félelmet, reményt

felfelé száll lassan, lustán a füst,

és szétbomlik szikrázva a napfényben

a szerelem, érzés, félelem, remény –

ezek is csillogva esnek szét a fényben

szóval fújunk kifelé, füstöt és érzéseket

de közben tohonyán napozunk

és közben szinte észrevétlenül

a meleg, puha, láthatatlan fénnyel

új szerelem, érzés, félelem, és remény

áramlik belénk itt, a korlátot támasztva.