Egy este Budán

Bámész mászkálás a budai utcákon
A pincenyílásokból kiszűrődő
kellemetlen, mégis ismerős,
szúrós dohszag éberré tesz

Kósza emlékek mindenhol:
az öreg házfalakon
az eső áztatta utcakövön
a park egy rejtett szegletében
a villamos csörömpölésében
az ülésekre ragadt fura szagban

A múlt áttűnik az új dolgokon
aztán mostba fordul és
furcsán rávetül mindenre
újra látom a kedvenc éttermem,
ami már valami egészen más
egy hatalmas platán is feltűnik,
amit már réges-rég kivágtak –
azt hiszem a kilátás miatt
rég nem látott emberek
suhannak el mellettem
valaki mosolyog, mások pedig komolyak

Minden kavarog, táncol az esti fényekben
aztán hirtelen vége, a hideg kijózanít
ez a séta is csak egy újabb réteg
az emlékek koszos mázára…

Fotók: saját.

November

Finom köd száll lefelé

Betakarja a lelket

Hallgatnak az erdők

Alszanak a rétek

Keressük a nyugalmat

sétálunk az erjedő avarban

beszívjuk az elmúlt nyár illatát

Szeretnénk mi is kicsit megpihenni…

Fotó: saját.

Filmforgatás

Nézem életem filmjét, de kiestem a szerepemből
Ezzel nem csak én vagyok így,
a többiek is tanácstalanul lézengenek
Mit keresünk itt? Hol a rendező?
Hosszan keresgélünk, de hiába
A rendezői széket üresen találjuk
A film forog tovább, mi pedig játszunk
Ki jobban, ki rosszabbul –
sokan, velük én is, egyre kevesebb meggyőződéssel
A staff teszi a dolgát: van világítás, hangosítás,
a kamerák több szögből vesznek minket.
Talán minden marad a régiben…
De a rendező még mindig sehol…
Valaki felveti, hogy talán sohasem létezett,
talán nem is kellene játszani…

Zúg az idő

Vezetés közben, mintha a végtelenben lennék
odakint furcsán szétfolyik a táj
éppen feljön a nap, messze, keleten
az autót elnyeli az út
hiába változnak lassan a fények
megrészegít az idő
emlékek villannak fel a tükrökben
nyúlósan homályosan összemosódik
a most, a rég, meg valami sejtelem
a szélvédőn – hiba megy az ablaktörlő
hirtelen nem is tudom, hová megyek
bárhová… bármikor…
tompán zúg az idő
Aztán teljesen feljön a Nap,
hirtelen tudom – most van… 06:44…

Fotó: saját.