Édesapámmal megint egy idős néninél szereltünk
egy régi házban, tele ódon bútorokkal
családi fotókkal, és olyan tárgyakkal,
amelyek létezését már csaknem elfeledtem…
“öreg illatot” éreztünk bent mindenhol
előbb-utóbb minden idős ember lakása, háza
ezt a “illatot” árasztja…
ez az idős emberekre és ősöreg tárgyakra
rakódott emlékek fanyar, kesernyés illata
lemoshatatlan, eltüntethetetlen, mert
az emlékek bizony már csak ilyenek.
Kategória: vers
Nem verseny
Lassan és nyugodtan csorgok
a kocsimmal a belvárosban
és kifelé bámészkodok
körülöttem morog a többi vas,
remegve izzik a levegő
a forróságtól és az idegességtől
hiába,
egyre több az autó,
egyre több az ember,
egyre több az őrült,
egyre nagyobb a rohanás
egyre gyorsabb minden
saját magunkat rég lehagytuk…
Nem sietek,hagyom hogy megelőzzenek,
tudom, hogy ez nem egy verseny…,
Néha langyos délutánokon mintha
emlékeznének erre az emberek
és csak sétálnak gondtalanul…
Józsi ablakában
Kikönyöklök Józsi ablakán, ami
a Krúdy utcára és a
Mikszáth Kálmán térre néz
a magasból kicsinyek az emberek
a téren már tele a teraszok, éttermek
beszéd, nevetés száll fel hozzám
furcsa, szokatlan morajként,
rég hallottam ezt…
vajon tanultak valamit a kórtól az emberek?
Nem úgy tűnik…
A szemben lévő házon lévő szoborfej
némán egyetért velem…
megvonom a vállam és tovább bámészkodok
a levegő langyos, virág illatú
a tavasz simogatja a várost
minden rendben lesz gondolom
pár sör után…
Tavasz
Hazafelé hajtok, át a városon
A tavaszi fényben fürdenek az
épületek, utcák, emberek
Begubózva éltünk hónapokig…
Furcsa, nyúlós pólyát szőtt körénk
ez a kór félelemből, pánikból,
kitartásból, bátorságból…
ezerféle szőttesből
Most mintha pillangók repkednének,
úgy sétálgatnak az emberek
örülnek az illatos-fényes tavasznak
talán mint még soha…
Úgy tűnik felébredtek
a hosszú-dermedt álomból…
de vajon tényleg felébredtek?
Minden az úton van
Végtelennek tűnik az autópálya
ezüst burokban suhanok a
kígyószerű, izzó betontesten
hiába mutatja az időt az óra
az mégis megállt,
mert minden az úton van,
sűrű csomókba gyűlik
a régvolt és az eljövendő
a felezővonalon emlékek bucskáznak
meg a jövő furcsa sejtelmei
kósza érzések, váratlan gondolatok
csapódnak a szélvédőnek
gyerek vagyok, majd újra fiatal,
aztán öregember…
…mert minden az úton van.
Fotó: saját.
Csillogó emlékek
A napfény táncol a hullámokon
csillogva mindig máshol felvillanva
ahogy lebegek a vízen és figyelem
táncoló fényt, az emlékek is így
villannak fel gyorsan bennem
mintha az egész tó tudna mindenről
és mindenkiről…
mintha minden emlékem a hullámok
között pihenne…
Pia, Balaton, csillagok
Este több rövid és sör után sétáltunk ki a Balatonhoz
A csillagos ég takarta be a tavat, olyan volt,
mintha az egész Univerzum odahullott volna elénk.
Furcsa mód az ilyen varázslatos pillanatokban
mindent lehetségesnek tartunk,
a múlt és jövő egyaránt megnyugtató
a csillagfényben megcsillanó hullámokban
régi emlékek villannak fel, emberek, helyek, érzések
mintha az égbolt egy takaró lenne, és valaki
ott fent megrázta volna, hogy belepjen az egész életem
jól van úgy, ahogy van az egész, gondoltam
de nem csak a piától, szerencsére…
Reggel a hegyen
Reggel a hegy tetején teljes köd és lovecraft-i hangulat.
Jóformán semmit nem látni Budapestből,
csak a város moraját hallani.
Minden szürke, fakó, és színtelen
Én, meg néhány turista lézengünk a ködben, mint a kísértetek.
Várjuk, hogy kisüssön a Nap, hogy újra
élő emberként sétáljunk, és csodáljuk a színeket.
Bogarak és lámpa
Késő este felnéztem a lámpára
és a fény felé törekvő bogarakat láttam.
Mi emberek is így hajszoljuk a boldogságot,
hogy aztán megégett testtel aláhulljunk, mint
a bogarak legtöbbje.
Mégis sokan a sötétben maradnak,
és fittyet hánynak a fényre.
Érdemes így tenni, és magától megtalál a boldogság.
Rövidek 