Köd

Egy vers még 2019-ből…

Napokig szürke köd borított mindent

a fákat, a várost, a benne botorkáló embereket

mintha szürke hályog lett volna a szememen

minden régivé halványult és szürkült

mintha saját életem emlékei között jártam volna

egy fekete-fehér, régi-régi filmben,

túl sokáig éltem ebben a városban

ideje lenne máshová költözni,

ott olyan lennék, mint egy újszülött

így járkáltam furcsa hangulatban egy hétig,

aztán végre, csak kisütött a nap.

Fotó: saját.

Józsi ablakában

Kikönyöklök Józsi ablakán, ami
a Krúdy utcára és a
Mikszáth Kálmán térre néz
a magasból kicsinyek az emberek
a téren már tele a teraszok, éttermek
beszéd, nevetés száll fel hozzám
furcsa, szokatlan morajként,
rég hallottam ezt…
vajon tanultak valamit a kórtól az emberek?
Nem úgy tűnik…
A szemben lévő házon lévő szoborfej
némán egyetért velem…
megvonom a vállam és tovább bámészkodok
a levegő langyos, virág illatú
a tavasz simogatja a várost
minden rendben lesz gondolom
pár sör után…

Miért éppen…

Amikor egy erdőben voltam

Te mindig egy másikban sétáltál

ezért nem találkoztunk soha,

végül a Moszkva téren láttuk meg egymást

az óra alatt – csodás közhely.

 

Olyan Veled, mintha nem is Budapesten lennék:

a tekergő kopott, budai utcácskák olyanok, mintha

valahol Párizsban sétálnánk éppen,

egy plázában, a buszodra várva olyan, mintha

Róma egyik régi terén ülnénk az embereket figyelve.

 

A Nagyi palacsintázójában ülünk este,

kint hideg, bent otthonos meleg van

nézzük a szemben lévő fényes-sárga Shell kutat

előttünk a finom palacsinták hűlt helye,

meg műanyagpohárban valami édes, piros lötty

Te valami vicces sztorit fabrikálsz egy

fickóról, aki éppen megállt a kúton

én közben nézlek, és azon gondolkodom,

hogy ki írja a mi sztorinkat, és

miért most és itt kezdte el éppen?

 

Koszos falak

Az öreg budai házak között sétálok,

nagyok, régiek, és koszos a faluk,

de a kosz nem csak a kipufogógáztól van,

régi emlékek rakódtak a falakra,

mindenfélék: találkozások, szerelmek,

örömök, szomorúságok, bolondságok,

vagy éppen a hideg számítás szürkén

elmázolt, zavaros, szürkés nyomai…

Érzem őket, de túl maszatosak a falak,

és nem tudom különválasztani mi micsoda.

Én is érzek most – nem is tudom mit,

de dobogva árad szét belőlem, így

én is összemázolom vele az vén

falakat, ahogy elsétálok mellettük.

Valaki egyszer talán érezi majd,

hogy itt jártam és ott van valami kosz belőlem.

 

(2018. december 13.) …Neked…

 

 

Budapest blues

IMG_5509b

 

Ragadós mocsok és felemelő szépség. Nyúzott, rángó idegesség és lassú nyugalom. Szürke verseny és különc tűnődés. Szomorú kosz a falakon, és fényesen mosolygó ragyogás. Izzadó kőrengeteg, és hűs menedék. Bunkó proliság, köcsög suttyóság, és udvarias jólneveltség. Tüdőt kormoló füst, majd eső után friss lélegzet. Szigorú, szabvány ketrec, és léha bohém kóceráj. Áradó, csürhe butaság, és néhol fénylő értelem. Budapest, Budapest szörny és angyal vagy.

 

Fotó: saját.