Címke: irodalom
Zuhanás
Nem tudom pontosan honnan zuhanok
és azt sem látom, hogy hová tartok
mások is, sokan zuhannak velem
valaki kétségbeesetten kiabál,
mások viszont nyugodtak
sokszor előfordul, hogy
a zuhanók összekapaszkodnak és
boldogok, szomorúak, vagy mérgesek…
csak zuhanok, zuhanok és zuhanok
hol lassabban, hol gyorsabban
még mindig nem látni a végét…
ilyen ez a zuhanás…
Erdő leszek
Lassan ballagok az erdei úton
majd letérek a fák homályos sűrűjébe
csak megyek, és nem gondolok
már senkire, semmire
üres leszek, beleveszek
a titkokat susogó rengetegbe
én leszek
a zörrenő aljnövényzet
a széltől nyikorgó faóriás
a gyorsan elrebbenő madár
a harmatcsepp egy levélen
a fenyőfán csillogó gyanta
a falevél, amit felkap a szél
a riadtan szökellő őz
erdő leszek…
Fotó: saját.
A révfülöpi mólon
Este a Révfülöpi mólón sétálunk
Hideg van, december, összehúzom magam
figyelem a sötét vizet, amelyben
hidegen csillámlanak a túlpart fényei
furcsa, az időt megfagyasztja a hideg
sok másik balatoni emlék elevenedik meg
másik mólók, másik évszakok, másik emberek
Badacsonynál, Siófokon, Földváron, Fonyódon,
Almádiban, Szigligeten…
Mert mindig ugyanaz történik…
Nézi az ember a Balatont, és…
egy pillanattá zsugorodik az élet, a múlt, és jövő
csak az időtlen tó van, az ember, meg emlékei.
Ősz – 2021
Hajnalban ködpaplan alatt alszik a rozsdás táj
amit az Ősz befestett – sárgával, pirossal, barnával
Lehullott, száraz leveleket táncoltat a szél
vidáman, a levegőben bucskázva búcsúznak a nyártól
aztán a földre esnek, hogy még felrugdossam őket,
mint a nyári emlékeket,
amelyek egyre halványabb sárgává fakulnak a tompa fényben.
Veszett kutyák
“Ezek bizony ugyanazok” – mondják emezek
“Azok bizony ugyanezek” – mondják amazok
én egy botot látok, mindkét végén
egy-egy veszett, nyáladzó kutyával…
Danse Macabre
Mintha mi sem történt volna…
mert a többség azt hiszi,
minden olyan lesz, mint rég
jó kis bulika, mert kell a szabadság
egynapos repülőútra menni egy random városba
mert innen is kell pár szelfi
tízmiliomodikként pózolni valami szép helyen
és fotózni a kávét a Starbucksban
meg darálni a sorozatokat a Netfilxen,
hogy minden este mások életét éljük
elutazni egy távoli azúrkék tengerpartra
mert nekünk ez persze jár
all inclusive zabáljuk fel a világunkat
de hát benne van az árban, megéri
nemsokára fizetünk, súlyos a valuta:
jégeső, árvíz, tűzvész, aszály,
vízhiány, kipusztuló fajok, menekülő tömegek…
Ja, nem erre fizettünk be?
Már megint nem olvastuk az apróbetűs részt.
Öreg illat
Édesapámmal megint egy idős néninél szereltünk
egy régi házban, tele ódon bútorokkal
családi fotókkal, és olyan tárgyakkal,
amelyek létezését már csaknem elfeledtem…
“öreg illatot” éreztünk bent mindenhol
előbb-utóbb minden idős ember lakása, háza
ezt a “illatot” árasztja…
ez az idős emberekre és ősöreg tárgyakra
rakódott emlékek fanyar, kesernyés illata
lemoshatatlan, eltüntethetetlen, mert
az emlékek bizony már csak ilyenek.
Nem verseny
Lassan és nyugodtan csorgok
a kocsimmal a belvárosban
és kifelé bámészkodok
körülöttem morog a többi vas,
remegve izzik a levegő
a forróságtól és az idegességtől
hiába,
egyre több az autó,
egyre több az ember,
egyre több az őrült,
egyre nagyobb a rohanás
egyre gyorsabb minden
saját magunkat rég lehagytuk…
Nem sietek,hagyom hogy megelőzzenek,
tudom, hogy ez nem egy verseny…,
Néha langyos délutánokon mintha
emlékeznének erre az emberek
és csak sétálnak gondtalanul…
Minden az úton van
Végtelennek tűnik az autópálya
ezüst burokban suhanok a
kígyószerű, izzó betontesten
hiába mutatja az időt az óra
az mégis megállt,
mert minden az úton van,
sűrű csomókba gyűlik
a régvolt és az eljövendő
a felezővonalon emlékek bucskáznak
meg a jövő furcsa sejtelmei
kósza érzések, váratlan gondolatok
csapódnak a szélvédőnek
gyerek vagyok, majd újra fiatal,
aztán öregember…
…mert minden az úton van.
Fotó: saját.
Rövidek 