Címke: Jobb mint ottnon

Megy minden a maga útján

On Szerző: K.R.Á.itt: Csak egy történet, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

Az Öregember a Jobb, mint otthon egyik, ablak melletti asztalánál ült egy korsó sörrel, mellette Béla, szintén Béla nevű kutyájával, és együtt néztek kifelé az utcára. Kintről nem látta őket senki, hiszen a kocsmát csak az arra érdemes kevesek látták. Kifelé néztek, ahogy a sietős tömeg vonul jobbról-balra, balról-jobbra, csak egy csapzott, kopott ruhás, hórihorgas, hosszú hajú férfi állt egy helyben, és fennhangon szónokolt: Álljatok meg! Nézzetek magatokba! Nézzetek a másikra! Mik vagytok Ti? Futtok itt a házért, lakásért, jó fizetésért! Mindent megad a Rendszer ugye? Telefon, autó, évi egy nyaralás, bevásárló kocsi tologatás, irányított kalandok, irányított lázadás mi, macskajancsik (két gördeszkás gyereknek vetette oda). Még több kép, még több zene, még több elfajzott gondolat, még több poszt, még több mindenből… Jól lakat a rendszer mi? Vak hangyák vagytok? Hová nő a rendszer? Hová nő a gazdaság? He?! Fölzabálja magát? Mindent! Ez nem az Ördög műve! Ez még nála is rosszabb!!!  

Így hőzöngött a férfi, az emberek meg csak mentek a dolguk után jól kiszámított motivációk szerint. Aztán megjelent egy rendőrautó, a kiszálló két rendőr pedig forma szerint intézkedett, igazoltatták a férfit, és megkérték, hogy hagyja el a teret. A prédikáló férfi hőzöngött egy kicsit, majd lehajtott fejjel elballagott. Az Öregember és Béla nyugodtan kortyolták a sörüket, miközben nézték a jelenetet.

Valahol igaza van a fickónak… mormogta Béla.

Na igen, nekünk szerencsénk van, hogy itt ez a kocsma… és elbújhatunk… bólogatott az Öregember.

Aztán nézték tovább az embereket, ahogy mennek a dolguk után, siettek tovább valahova.

Bús vers sörrel

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, vers2 hozzászólás

Az Öregember ma is Jobb, mint otthonban ült, és a szokásos sörét kortyolta. Messze jártak a gondolatai, miközben nézte nagy korsó sörét, majd írni kezdett:

Aranyló délutáni fény süt át a korsón

a pillanatok úgy pattannak el, mint

a sörben a buborékok, amelyekben

régi arcokat, régi helyeket látok

az arcok tulajdonosaival tán’

soha többé nem találkozom,

a csodajó helyeken nem járok

soha többé – szép tereken,

kopott, öreg házak között,

eldugott kocsmákban, vagy

valamelyik ősi tenger partján…

Helyette csak minden nap

emlékezek egy régi életre,

amely talán nem is az enyém,

lehet csak ebben a korsóban,

ebben az arany kavargásban létezik,

bár úgy volna, bár úgy volna.

Miután az Öregember leírta ezeket a sorokat, megjelent az asztalnál, egyik régi cimborája, Béla – aki még élt – , és kutyája, akit szintén Bélának hívtak. A hórihorgas Béla leült vele szemben, rendelt egy sört, elolvasta az irományt, majd így szólt ősz fejét csóválva: Ejh, mit sajnáltatod magad!? Még élünk cimbora, 60 éve vagyunk barátok, tudunk járni, tudunk inni! Minek írsz ilyen badarságokat?! Béla kutya, aki maga is vén volt – 15 éves – helyeslően vakkantott.

 

 

 

 

Sör, délután, pillanatok

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, Jobb mint otthon2 hozzászólás

Az Öregember jó szokásához híven a Jobb, mint otthonban üldögélt, sört iszogatott, és az ablakból nézte a nyüzsgő utcát. Nem volt kedve írni ezen a napon, így a tétlen, de egyébként rendkívül érdekfeszítő bámészkodást választotta. Délután volt, a Nap arany, meg bronz színűre festette az utcát, a járókelőket, az út menti fákat, mindent. Szóval bámészkodás – ezernyi érdekes pillanatra tört szerteszét a nézelődéssel elütött idő, és az Öregember jól mulatott. Fontoskodva telefonáló üzletember, aki elbotlik a járdaszegélyben, a leomló, dús haját megigazító nő, egy, a piszkos galambokat kergető fiúcska, akire végül rátámadnak a megzavart madarak, egy gördeszkás gyerek, aki lazán felugrik a levegőbe, és bűvészkedik pár percet a kocsma előtt, egy tarka, kecsesen tovarebbenő pillangó, akit mindenki csodálkozva néz, egy poloska, aki mindenkire rászáll, de senki nem bírja leütni, egy tüsszentő, sovány férfi, akitől megijed egy idős hölgy. Az Öregember elkezdi leírni mindazt, amit látott… “millió apróság, mások élete, mások pillanatai, semmiségek, apró kis másodpercek kusza sorai, amire senki nem emlékszik, legtöbbször nem is figyel, csak úgy vannak, megtöltik a az élet hézagait. Rátapadnak a “nagy dolgokra” a szív fájdalmaira, az örömre, a szerelemre, a halára, Nézzük a másikat, és ad egy kis boldogságot, csak a létével, úgy hogy nem is lát engem, úgy hogy nem is tud róla. Furcsa dolog ez, ma és most éppen olyan, mintha mindenki adni szeretne, így tudtán kívül. Ilyenkor talán pihen az Ördög. Mert vannak gonosz pillanatok, és csak öljük egymást, egész nap, de a fene essen bele…

Az Öregember elégedetten letette a tollát, becsukta a jegyzetfüzetét, és bámult tovább kifelé az ablakon, majd meghúzta a söröskorsóját. A kinti pillanatok elpattantak, mint a sörben a buborékok.

Szép halál

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

Az öregember merengve ült söre mellett a Jobb, mint otthonban. Rosszkedvű nap volt, borongós, nyomott volt az idő, a törzsvendégek csendesen üldögéltek, és várták, hogy jobb legyen. Vannak ilyen napok, az öreg jól ismerte ezeket, ilyenkor legjobb semmibe sem fogni, semmit sem csinálni, ha lehetséges. Majd egyszerre csak elmúlik ez a furcsa, megmagyarázhatatlan rossz. Az öreg mellett egy félig kiivott söröskorsó volt, mellette a jegyzetfüzete, amibe egy sort sem sikerült még írnia. Az írás sem ment ilyenkor, az ihletet is elvitte valami. Miért vannak ilyen napok? – kérdezte magától az öreg, de eddig nem sikerült rájönnie. Rossz bolygóállás? Az emberek neurózisának tömeges kivetülése? Áhh, hülyeség az egész…

Egyszer csak egy muslica szállt az öregember korsójának szélére, majd óvatosan egyre lejjebb ereszkedett a korsó szélén egyenesen a sárgán csillogó sör felé. Az Öregember felvette a tollát, figyelt, és írni kezdett: “A muslica érzete a remek cseh sör illatát, és nem tudott ellenállni az alatta aranylóan csillogó folyadék hívásának. Egyre csak lefelé araszolt, hogy belekóstolhasson a sörbe, de az tömény, sűrű illat teljesen elbódította, és kóvályogva beleszédült az italba. Kétségbeesetten próbált úszni, de egyre több sört ivott, és furcsa boldogsággal töltötte el, nevetett, és közben arra gondolt, hogy meg fog fulladni… Végül mozdulatlanná dermedt, és kimúlt. Micsoda szép, boldog halál – sörben megfulladni…”

Az öregember mosolygott, hogy csak írt valamit. Felolvasta a kocsmában üllőknek, akik nevettek, és elkezdtek egymással tréfálkozni, beszélgetni, rosszkedvük pedig kitakarodott a kocsmából. “Mégsem olyan csapnivaló, ez a nap, elég hozzá egy muslica is, hogy jókedvünk legyen” – gondolta az öreg, és rendelt egy újabb korsó sört.