Úgy tűnik, hogy végtelen az út,

bármilyen gyorsan is hajtok

120, 130, 140, 150…

a Nap közben lemegy, sötét lesz

az égen csillagok villannak

bennem meg emlékek,

amelyeket azt hittem elhagytam,

bármennyire is száguldok

az idő mintha az utastérbe

szorult volna, nyúlósan, sűrűn

kavarog, és az ablakra

vetít arcokat, helyeket, képeket

régi érzések söpörnek át rajtam,

aztán kiröpülnek a nyitott ablakon,

de újabbak jönnek, csak jönnek

a pálya menti lámpák fénye

fényes csíkká  nyúlik,

közben zene szól –

“Now drive me far – away, away, away”*

de nem segít, az idő árad tovább…

 

 

*Deftones –Be Quiet And Drive (Far Away)