Gyorsan, megállíthatatlanul pereg az idő,
mint a homokszemek egy homokórában
én felül vagyok, és lábam alól egyre fogy a homok
hiába kapaszkodok, lassan csúszok lefelé,
de mi bajom eshetne ha én is lecsúszok?
Hisz minden időm, és emlékem ott van…
Kategória: vers
Gyomlálás
Szíved néha hasonlatos egy elvadult kerthez,
de szerencsére
szépen rendbe lehet rakni, alapos munkával:
először ragadj egy erős ásót, és a megfelelő
mozdulatokkal ásd fel a földet, vágd el és
forgasd ki a szívós gyökereket növényestül
gyűjtsd őket össze, és dobd egy helyre
aztán a kisebb gizgazokat is húzd ki sorban,
és ne riasszon el, hogy sokat kell hajoldózni
amikor már nincs semmi, csak a göröngyök
szépen egyenletesre gereblyézd el a földet.
A gaz természetesen időről-időre felüti a fejét,
azonban céltudatosan, módszeresen kiirthatod
biztosítva a kert harmóniáját és rendjét.
Demasiado
Había demasiadas palabras
había demasiada espera
había demasiada imaginación
así qué nunca nos conocimos.
Túl sok volt a szó
túl sok volt a várakozás
túl sok volt a képzelgés
így sosem találkoztunk.
Caballos salvajes
El tiempo corre como caballos salvajes,
Quiero escalar en vano,
No tengo éxito y solo los miro.
Megpróbálkoztam egy rövidke vers írásával spanyolul. Évekig tanultam régen, és mostanában kezdtem feleleveníteni. Szeretem a spanyol nyelv zenéjét, és sajátos “ízeit”. A nyúlfarknyi verset egy mexikói ismerősöm hagyta jóvá. Magyar fordításban így szól:
Úgy rohan az idő, mint a vadlovak,
én hiába akarok felkapaszkodni rájuk,
nem sikerül, és csak nézem őket.
Pár dolog III.
1.
A selejtes, törött árut nem vesszük meg
inkább visszarakjuk a helyére,
belőlem több darab hiányzik.
Régiségnek azonban még el lehet adni.
2.
Mindenki csendben van az álló villamoson
egy pisszenést se hallani,
olyan mintha egy színházban lennénk –
bentről nézzük, ahogy az utcán zajlik az előadás.
3.
A nyilvánvaló nem kell,
a sejtelmes, rejtélyes annál inkább.
Hát nem nyilvánvaló?
4.
Azt mondják nem látszanak rajtam az érzelmek
így is van,
kívülről japán vagyok, de a szívem spanyol…
5.
Bár sosem feddted fel magad, és
csak egy megfejtetlen titok maradtál,
akaratlanul, könnyedén felnyitottál.
Fogadd el egy konzervdoboz háláját.
6.
Miért várjak olyasvalakire, aki másra vár?
A “várásom” egy gyűrött parkolási bírság értesítőjén szerepel.
Beteszem egy könyvbe, hogy évek múlva majd megtaláljam.
Véletlenül.
Fiamnak
Neked, aki még meg sem születtél, de
remélem leszel majd egyszer,
anyáddal együtt imádni foglak.
Megtanítalak először is szeretni,
magad, meg a másik embereket
megtanítalak, hogyan legyél erős,
és szelíd egyszerre, mint én
megtanítalak, hogyan járd az erdőt,
meg a másik rengeteget – a várost
megtanítlak a történetek tiszteletére,
míg kicsi vagy mesélek neked minden este
hátha majd egyszer Te is mesélsz másoknak
megtanítalak biciklizni, úszni,
fára mászni, meg autót vezetni,
és fogom majd a kezed, aztán,
ha kell majd elengedem, fiam.
2018. szept. 12.
Pár dolog II.
1.
Én vagyok a királyság nélküli király
Folyton vereséget szenvedek, és nincs semmim,
mégis ott van a korona a fejemen.
2.
Férfi és nő között vékony drótkötél feszül,
ezen közelítenek egymáshoz szépen lassan,
én bolond azonban egyből elkezdtem rohanni.
3.
A tükörből néha egy meglett férfi,
néha egy bolondos kölök néz vissza rám
mindkettő vagyok, és egyik sem.
4.
Önkívületben ordítok egy bokszmeccsen
Kiöltözve, nyugodtan nézek egy színdarabot
mindkettőt szeretem, mert mindkettő dráma.
5.
A drótkerítésen fennakadt egy falevél,
amit az őszi szél odafújt.
Néha én vagyok a levél, néha a kerítés.
Hotelszoba blues
Megvetett ágy, éjjeliszekrény Bibliával,
amit senki sem olvas – én néha,
de legtöbbször csak megnézem megszokásból,
hogy megvan-e a kis szekrény fiókjában
így vigyáz rám Isten, talán – gondolom
Tévé, minibár pici üvegekkel, furcsa színű szőnyeg,
furcsa színű függöny, üres szekrény akasztókkal,
fürdőszoba kis pohárral, kis szappannal,
mindig ugyanaz, mindig kicsit más
otthontalan meghittség, jellegtelen ismerősség
itthon vagyok megint idegenben, egy szobában.
Váróterem
Itt ülök egy ócska váróteremben, aminek
fekete-fehér kőkocka padlója van
a falak pedig kórház-zöld színűek,
halvány neon világit be minket, mert
vannak itt mások is, mindenféle ember:
nő, férfi, gyerek, felnőtt, és öreg,
akik mindenfélére várnak:
valaki pénzre, valaki csak az ebédjére
valaki arra, hogy éljen, valaki, hogy haljon
valaki a gyerekére vár, valaki a macskájára
én Rád várok, pedig a logika szerint nem kéne,
de még maradni akarok ebben a váróteremben.
Őrültség tudom, pedig nem vagyok őrült.
…Neked…
Az előadás
Az egyik este színházba mentem egy kétszereplős darabra
furcsa módon alig ült pár ember a nézőtéren
leültem a helyemre és vártam, de nem történt semmi
a függöny nem lebbent fel, a színészek nem voltak sehol
negyed óra után közölték, hogy az előadás elmarad
“a férfi és női színész ilyen és olyan okokból nincs itt”
csalódottan hazamentem, és út közben azon gondolkodtam
milyen ismerős ez a helyzet…
Rövidek 