Címke: kutya

Mindenki kutyája

On Szerző: K.R.Á.itt: Csak egy történet, irodalom3 hozzászólás

A foxi kimerülve feküdt gazdája mellett, egy hatalmas, színes napernyő alatt. Miután alaposan megfuttatták a tengerhez közeli dombokon, nem volt máshoz kezdve, mint a henyéléshez. Gazdái valamilyen érthetetlen okból elhurcolták erre az idegen vidékre, ahol iszonyatos hőség fogadta. A majd egy napos út is megviselte, kosarában kellett kushadnia, és csak néhány percre engedték ki az autóból. Most meg itt van, ki tudja meddig? Hol vannak a megszokott fák, sarkok, barátok, az öregember akit minden reggel megugat? Szomorúan bámult maga elé. Mit is tehetnék? – gondolta, azt csinálom, amit a gazdi szeretne. Ha már itt vagyok, körülnézek! – lassan felkelt, tétován felnézett gazdájára, majd amikor az engedélyt adott – Menjél csak Tóni! – nekiiramodott a partnak, ahol sziklák, és homokos öblök váltakoztak. Tóni izgatottan szaladgált, mivel ezernyi új szagot és illatot érzett – a sós tengerét, halakét, a parton szétszórt csigákét, kagylókét, és egyéb tengeri herkentyűkét. Aztán ott voltak a sirályok, amelyek vijjogva szálldostak el az ugató foxi elől, aki megrészegülve szaladgált keresztül-kasul a parton a napozók és fürdőzők legnagyobb derültségére. Aztán Tóni megint elfáradt, visszament gazdájához, leült, és kíváncsian nézte a partot, meg szimatolta a tenger felől érkező szelet. Amint így szemlélődött egyszer csak a part távoli pontján feltűnt egy középtermetű, barna kutya. Fajtájára nézve semmi biztosat nem lehetett állítani, így Tóni a “korcsok”, nem túl dicső kategóriájába helyezte. Az eb vidáman szedte lábait, és mindenkihez odasompolygott. A legtöbben csak mosolyogtak rajta, sokan megsimogatták, egyesek pedig enni is adtak neki, és persze olyanok is voltak, akik mérgesen elzavarták. Mindenesetre a jövevény nem zavartatta magát rátelepedett a napozóágyakra, aki pedig barátságos volt vele, arra még fel is ugrott. Tóni csodálkozva, hátracsapott füllel nézte a különös kutyát, aki úgy járkált a parton, mintha az egész az övé lenne, a nyaralókat is beleértve. A barna kutya aztán odaért hozzájuk is. Tóni és a különös eb udvariasan megszaglászta egymást, ahogy illik, majd amikor megbizonyosodtak róla, hogy a jó szándékkal vannak egymás iránt, váltottak néhány szót:

– Micsoda kutya meleg van itt! Hogy lehet ezt kibírni? Ide valósi vagy? – kérdezte Tóni.

– Megszoktam már ezt a hőséget, van egy jó kis étterem a közelben, ott megengedik, hogy hűsöljek. Itt élek már születésem óta! Hát Te honnan való vagy?

– Északra, ott kellemesebb az időjárás, nincs ekkora meleg. – válaszolta Tóni. Hol van a gazdád?

A barna kutya csodálkozva nézett, majd nevetve ezt mondta:

– Én mindenki kutyája vagyok! 

Ezzel már ott sem volt, és ugatva odaszaladt egy közelben napozó családhoz. Tóni még sokáig nézett utána.

Szerelem

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

A nő egyedül ült egy padon a park szélén. Éppen az elmúlt éveken gondolkodott, amit nem éppen így tervezett, amikor tinédzser volt. Mert munkája az volt, amit szeretett, meg volt egzisztenciája, lakás, karrier, barátok, csak éppen a Nagy Ő nem volt sehol…  Azt gondolta, a boldogság majd megtalálja, keresgél egy kicsit a rengeteg férfi között, és majd csak megleli azt, akit neki teremtettek, vagy éppen fordítva, rá találnak. Egyébként mindenki így gondolkodott körülötte, a szülei, a barátnői, meg az összes magazin, a filmek – jön majd egy rendes férfi… A karma, az univerzum, Isten, vagy életmódtanácsadó könyvek sem segítettek, és úgy tűnt, hogy nem akarnak. Hűtlenek, hülye macsók, gyerek-férfiak okoztak neki csalódást, egymás után, egyre csak növelve kétségbeesését. Eleinte magát hibáztatta, de dolgozott önmagán, megerősödött, éberen figyelte magát, és a világot, de így sem lovagolt be az életébe a “herceg fehér lovon“. Ezen már csak mosolygott, mivel már tudta, hogy jó esetben csak besétál majd valaki… Csak sétálna már… Mintha a vágyott boldogság elrejtőzött volna a hétköznapi teendők ismétlődő snittjei, a város óriási, szürke épületi, a nyüzsgő, ideges embernyáj, a háza előtt álló vén fák lombjai mögött, csakhogy ne találja meg soha. Mert az évek peregtek, és a keresés, a várakozás egyre nehezebbé vált, mintha egy boldog párkapcsolat, a nagy szerelem csak az ócska, kihipózott hollywoodi mesékben, meg cukormázas, gejl bestsellerekben létezne…

…aztán 32 évesen megtalálta, nagyon hirtelen azt az érzést, amit annyira hiányolt. Megtalálta őt, aki megbízható, vele van mindig, ha baj van, kérdés nélkül kitalálja mire van szüksége, hűséges, mindig lehet rá számítani, de nagyon vicces is tud lenni. A nő ült a padon, és észrevette őt, ahogy lelkesen szalad felé. Marcikám!!! Kiskutyám! A fürge yorkshire terrier az ölébe ugrott, és fejét a nő hasába fúrta, aztán leült az ölébe, és vidám gombszemeivel nézte őt. – Ejh de szeretlek, Marcika! Persze Marcinak nem annyira örültek a szülők, akik már egy unokát szerettek volna dédelgetni egy szőrpamacs helyett, a barátnői is csak húzták a szájukat, mivel nem voltak nagy “kutyások”. De őt ez nem érdekelte, gondoskodott az ebről, sokat sétált, kirándult, sőt utazott is vele, ő pedig túlcsorduló, önzetlen szeretettel hálálta meg a törődést, ahogy egy jó kutyához illik. Most így ültek Marcival a padon, boldogan szemlélődve, amikor váratlanul hozzájuk lépett egy magas férfi, akit még soha nem látott a környéken, kezében póráz, annak végén egy békésen álldogáló törpesnaucerrel. A férfi megszólította a nőt: Hello! Aranyos kutyusa. Mi a neve?

Cézár és Mici

On Szerző: K.R.Á.itt: egy fotó/egy sztori, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

IMG_8094

Cézár és Mici szokatlan párost alkot, hiszen egy németjuhászról és egy pincsiről van szó. Nyugodtan és méltóságteljesen sétálnak gazdájuk mellett, erő és csalafintaság, harcedzettség és kellem egyesül a két barátban. Ez nem volt mindig így, mivel siheder korukban kajlán tépték egymást naphosszat, szétrágtak mindent, és szinte reménytelennek tűnt megnevelésük. Felnőve azonban mindketten komolyodtak, és az egyre hosszabb városi séták alkalmával kénytelenek voltak rájönni, hogy a legjobb lesz szövetséget kötni. Cézár a többi kutyával való pofozkodás során mindig megvédi a gyámoltalan pincsit. Ugyanakkor, ha az ebek közötti magasröptű beszélgetésről van szó (kutyadivatról, vagy éppen irodalmi kérdésekről) Mici viszi a prímet, megmentve ezzel a kissé tájékozatlan Cézárt. Ezért hát az egyetértés, és nagy barátság a két kutya között, aminek a legjobban gazdájuk örül, aki nyugodtan sétálhat velük keresztül-kasul a városon.