Kígyóként tekergő ösvényen
sétálok a tavaszi erdőben
az öreg, lompos fák
lassan fölém hajlanak
hűs árnyékkal betakarnak
ezerféle furcsa növény
zöldell, sarjad,csavarodik
kúszik, nyúlik, gabalyodik
neszeket hallok mindenfelől –
madár rebben, levél zörren
bogár zizzen, faág reccsen,
béka csobban, termés koppan
erdei zaj-zörej-zene…
Ősrégi történetet susognak
kócos lombjukkal a fák, de
hiába figyelek, nem értem,
mert csak vendég vagyok,
és lehetek…
Gyorsan hajtok
de a szürke, fodros felhők
így is könnyen utolérnek
rám és a kocsira nehezednek
szürkére koszolják a tájat
a szántóföldeket, a fákat,
az alvó házakat,
a szembejövő kocsikat,
a kocsikban az embereket,
mintha színek nélkül volnánk.
Belül is, mintha csomós
szomorúság, és kedvetlenség
kavarogna a gyomromban…
Aztán lassan áttör a Nap
a makacs szürkeségen,
részeg festőként leönti a
a felhőket, a tájat, minket
rikító, tarka színekkel,
mi pedig csak mosolygunk.
Látod nyomorúságukat, a kétségbeesést, a szomorúságot
szemeik égő sötétjében, arcuk mély árkaiban
Érzed fájdalmukat egy gyorsan elröppenő pillanatra.
Nyugtató reményt nem adhatsz, mert félted a sajátod
átvenni a terhet nem tudod, sem enyhíteni szenvedésüket
mert: “Mindenkinek meg van a saját keresztje”
“elég egy is” – gondolod, majd Ő átveszi,
talán, de nem is hiszed igazán. Mész hát tovább.
Koszos, hideg hajnalon
fehér pléhpohárból isszuk
ki feketét, ki tejjel barnát
hogy felébredjünk végre,
műanyag kanállal kavarjuk
a kávét – por és forró víz –
ráfújunk, hogy elhűljön
közben lustán nézelődünk
valaki mond egy viccet, de
inkább csendben álldogálunk
és szépen kavargatunk tovább
szomorkás, lassú örvényeket keltünk,
amelyek elnyelik a szomorúságot,
aztán lehet már kortyolni,
egy kis melegséget,
egy kis boldogságot…
Kormos, álmos este
mozdulatlan csönd
Halvány fényt vet be
a sárgás Hold
hozzám, a konyhába.
Elhagyott, nagy asztal,
elhúzott, elárvult székek
üres tányérok és üres poharak
egy vacsora romjai
a tányérokon morzsák
a morzsák közt emlékek
pillantások, mosolyok, nevetések…
Amikor kávézok gyakran eszembe jut
Jim Jarmusch Kávé és cigarettája…
Nem dohányzok, mégis, ilyenkor
a kávéscsésze mellé képzelek
egy régi, kopott hamutálat,
újaim között egy lassan parázsló,
félig elszívott cigit,
meg persze, különös formákba csavarodva
gondolataimmal az ég felé szálló, kék füstöt…
Eltűnnek lassan a régi házak
a lassan hámló falak és az
azokon a szétfutó repedések
a gornyadozó kandeláberek
a koppanó, kopott macskakövek
a színes ablakok, és mögülük
a nyűtt, öreg, kedves arcok
helyette hidegen tükröző üveg,
rikító neon és csillanó fém,
szabályos, tiszta formák,
szabályos, tüchtig emberek,
szabályos, unalmas életek.
Így van ez.
A buszon, villamoson, vagy
bármilyen tömegközlekedési eszközön
utazva állandóan ilyesmiket hallok:
“Az amerikaiak hülyék!”
“A muszlimok terroristák!”
“A baloldaliak nem normálisak!”
“A jobboldaliaknak elment az eszük!”
“Mint gondolnak ezek a buzik?!
és még így tovább, acsarkodnak, meg
okádják az ostobaságokat az emberek,
amely szétfolyik a buszon, az utcán,
a városban, a világon…
Az autóban ülve nem hallok ilyesmit,
nyugodtan vezetek, és kedves ismerőseimre
gondolok, akik között még amerikai is van,
meg ilyen-olyan ember, ilyen-olyan oldalról,
jól megvagyunk, szeretem őket.
Kocsimmal átgázolok a mocskon, és fütyörészek…
40% 50% 60% sőt 70%
mosógép, iPhone, kávéfőző
csillogó króm szépségek
fényes műanyag kacatok
szélesen mosolygó nagyképernyők
ordítás mindenhonnan:
olcsó, neked csak, most!
fekete szívű, idegesen tolongó
mindent-vásárló emberek
most, gyorsan, mindenképpen…
visító gyerekek, szemükben
Pokémonok, színes kavargás
robot is kell, szörny is kell,
kell, kell, kell,
egy kis nyugalom kéne, meg
melegség, béke, szeretet
40% 50% 60% sőt 70%-ért…
Espresso, feketén, kevés cukorral – ébredéshez, korán reggel
Caffe latte, sok tejjel – csak könnyedén, délelőtt
Caffe Macchiato – ebéd után, ha jól esik
Cappuccino: olasz, holland, brazil – bármikor
Forró csoki – édes desszertnek, késő délután.
Olcsó porokból, százforintos mennyország
néhány perc pihenő, némi ábrándozás –
talán egy teraszon, valahol Rómában,
napsütés, langymeleg, zúgó kismotorok
fényképezőgépes tarka turisták, vaku villan…
… kék neonfény villan az iroda plafonján,
asztal, papírok, monitor, billentyűzet,
kukába dobott, üres műanyagpohár.
Rövidek 