Az öregember és egy kisfiú a hatalmas bevásárlóközpontban tébláboltak tanácstalanul, elcsigázottan. Bronzvasárnap volt, az üzletek pompás díszekkel voltak teleaggatva, minden sarkon sudár karácsonyfák álltak, ezerfényű égők csillogtak, negédes melódiák szóltak a hangszórókból. A kissé pocakos öreg elnyűtt, de elegáns, mélyvörös kabátot viselt, ősz, hófehér haja volt, és hosszú szakálla. A 5-6 éves forma fiúcska is egyszerű, de rendezett ruházatot viselt, ami kissé ódivatúnak tűnt a többi gyerekéhez képest. A fiúnak igazi angyalarca volt, és göndör-bongyor aranyszőke haja. Aki figyelt volna rájuk, annak feltűnt volna, hogy van bennük valami furcsa, megfoghatatlan, ráadásul megmagyarázhatatlan szomorúság ült arcukon. Mivel azonban az emberek rájuk se hederítettek, olyan volt mintha ott sem lettek volna, csak fáradtan sétáltak, majd leültek az egyik játéküzlet előtti padra. Figyelmesen nézték az ajándékokkal megpakolt, rohanó embereket. Azoknak az embereknek az arcát, akik még nem vett semmilyen ajándékot valamiféle idegesség, feszültség tükröződött. Ellenben akiknél már méretes csomagok voltak, azokon elégedettség, megkönnyebbülés tükröződött, de ugyan úgy siettek, mint akiknek még semmije sem volt. Siettek haza, siettek egy újabb ajándékért, vagy siettek ki tudja miért… A vásárlók így kavarogtak az öreg és a fiúcska előtt, egymásra se nézve, lökdösődve, a kirakatokat bámulva. Egy háromtagú család ért a padhoz, amin azok ketten ültek. A körülbelül 7 éves kislány sírva rángatta anyja kezét, majd a földre vetette magát. “Barbieeee… kell…! ” – visította miközben vergődött a földön. Az anya kiabált, az apa csak pipogyán álldogált mellettük, és feszengve figyelte a körülöttük örvénylő embereket. Az öreg és a fiúcska szomorúan nézte a családot néhány percig, amikor is az anya végül így szólt: “Jól van, jól van, megkapod, a Jézuska előbb meghozza, rendben?”  A kislány szipogva, de megnyugodva felkelt a földről, és már húzta is szüleit a játékboltba. A Barbie baba boldogan mosolygott a kirakatban. Az öreg és a fiúcska szomorúan összenéztek, majd egymásra bólintottak, felálltak, és sietve a kijárat felé vették az irányt. Nem volt könnyű átvágni az embertömegen, de csak elérték a kijáratot. A bevásárlóközpont előtt egy rongyokba burkolózott hajléktalan tanyázott, aki, amikor meglátta a párost, szemei hitetlenkedve elkerekedtek, és így kiáltott a járókelőknek: – Emberek! Úr Isten!!! Ott megy a Mikulás és a Jézuska!!! Az emberek nagy része rá se hederített a hontalanra, aki pedig mégis, az csak jót nevetett rajta. Az öreg és a fiúcska aztán hirtelen eltűntek, mintha ott sem lettek volna, olyan helyeket keresve, ahol még igazán várták őket. A hajléktalan meghúzta a tablettás borral teli üvegét, és motyogott még valamit a Karácsonyról…