A skót Glasvegas zenekarnak igazán csak az első albuma tetszett, de az szinte tökéletes volt. A Daddy’s Gone című dal pedig máig az egyik kedvenc dalom. A régi 50′-es évek rock ‘n’ rollja keveredik pszichedelikus sheogaze-zel. Széttorzított, csilingelő gitár, és morgó basszus keveredik James Allan szentimentális énekével, aki az apa elvesztéséről énekel. Melankolikus, nosztalgikus dal, amelynek hallgatása közben valahogy kitágul az idő, előtör rengeteg érzelem, felsejlik előttem a múlt, egyben eszembe jut apám – aki jó egészségnek örvend – a közös focizások, biciklizések, meseolvasások lefekvés előtt. Örülök, hogy a dal nekem még egészen mást jelent – még csak az elmúló időket juttatja eszembe, amihez szomorkás nosztalgia társul.