Több éve ugyan az a busz, 7:02,

a buszon ugyan azok az emberek

az állandóan köhécselő, elegánsan öltözködő öregúr

a mobilján örökké logikai játékokkal játszó szőke lány

a mindig nagyon fáradtnak, nyűttnek tűnő fiatal srác

az egypetéjű iker-lányok, akik szinkronban mozognak

a tarkabarkán öltözködő, furcsán nyugodt tekintetű tinilány

az üzött anyuka, az örökké marakodó két fiával…

minden nap ugyan úgy, de minden nap mégis másképp

más a fénytörés, más az idő, más a kedvünk

szomorúak, boldogok, egykedvűek, álmosak vagyunk.

Minden nap kicsit más, és lassan mi is mások leszünk

ahogy nézelődök, hirtelen ott látom magamat ülni,

fiatalabban, kevesebb szomorúsággal, de kevesebb erővel

megpróbálok a jövőbe nézni, de csak a Dunát látom alattunk,

amikor később szépen sorban leszállunk, azt kívánom, hogy

“legyen szép napunk, mindenkinek“.