Hideg

Kijózanít a hideg, és eszembe jut:

… a vas világ a rend

kifújom a párát, reményeim

gőzölögve tűnnek el a sötétben

nem szoktam – de kiköpök,

zavaros érzéseim a földön csattannak

ki voltál Te? Mi vagy Te?

hazaérve leöltözök, majd kiveszem a szívem

nyűtt, vacak, ütött-kopott réz szerkezet

kihűlt, majdnem teljesen hideg,

lassan felnyitom,

egy kis parázs még van benne,

gondolkodok, kirázzam-e a földre?

de inkább visszazárom, jó lesz még,

egyszer, talán…

 

…Neked…

 

 

Váróterem

Itt ülök egy ócska váróteremben, aminek

fekete-fehér kőkocka padlója van

a falak pedig kórház-zöld színűek,

halvány neon világit be minket, mert

vannak itt mások is, mindenféle ember:

nő, férfi, gyerek, felnőtt, és öreg,

akik mindenfélére várnak:

valaki pénzre, valaki csak az ebédjére

valaki arra, hogy éljen, valaki, hogy haljon

valaki a gyerekére vár, valaki a macskájára

én Rád várok, pedig a logika szerint nem kéne,

de még maradni akarok ebben a váróteremben.

Őrültség tudom, pedig nem vagyok őrült.

 

…Neked…

Az előadás

Az egyik este színházba mentem egy kétszereplős darabra

furcsa módon alig ült pár ember a nézőtéren

leültem a helyemre és vártam, de nem történt semmi

a függöny nem lebbent fel, a színészek nem voltak sehol

negyed óra után közölték, hogy az előadás elmarad

a férfi és női színész ilyen és olyan okokból nincs itt

csalódottan hazamentem, és út közben azon gondolkodtam

milyen ismerős ez a helyzet…

Kiütés II.

Már a nyolcadik menet, de nem bírom

feldagadtak és véresek a szemeim,

veszettül sajog és fáj minden izmom,

a karjaim csak bénán, ernyedten lógnak

kényszerűen fürdök a saját verejtékemben,

beleszaladok egy kegyetlen felütésbe

és hirtelen a padlón találom magam

hunyorogva nézem, az ellenfelem –

de saját magamat látom ott

magasba emelt karokkal, gúnyosan vigyorogva…

 

 

Levelek

Fent jártam a hegyen – tél volt, hideg, és sár

A sárban ott volt a rengeteg falevél

amelyek tavasszal, nyáron még a fákon lengtek

amelyek aztán ősszel szép sárgán lefelé szálltak

most meg már bele voltak taposva a földbe,

néhány már alig látszott, szinte egybefolyt

a latyakos, barna talajjal, a feledéssel,

– mert az emlékeim is így tűnnek el.

Ezért gyűjtök minden ősszel faleveleket,

berakom őket a könyvek lapjai közé

de minden levelet, és minden emléket

nem tudok megmenteni, és nem is akarok…

 

 

Hideg szél

A jéghideg szél összehúzza az embereket

Összehúzza rajtuk ruhát, összehúzza a szívüket

Érzem a hideget, amely egészen kicsire

zsugorítja az én szívemet is.

 

A földön jobbra-balra hány egy

eldobott műanyag poharat a szél

A sors pofoz minket hasonlóan ide-oda.