Kategória: Zenéről

Crazy Lovers Song

On Szerző: K.R.Á.itt: ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

jonfratelli

 

A skót énekes Jon Fratelli munkássága különösebben nem áll hozzám közel, egy dala azonban mégis fontos számomra. A Crazy Lovers Song tipikus példája annak, hogy vannak zenék, amelyek merő véletlenségből megtalálják az embert, bekúsznak a tudatába, a bőre alá, és fontossá vállnak számára. A Crazy Lovers Song nekem valamiféle kapaszkodó volt egy nehéz időszakban – olyan volt, mint valami bója a tengeren. Nem volt erőm kiúszni a partra, így jobb híján ebbe a bójába kapaszkodtam, így aztán nem süllyedtem el. Furcsa dal, mert egyszerre himnikus, nagyívű, melankolikus – másrészről Fratelli hanyag éneklésének és a jó kis zongorának köszönhetően van benne valami reménykeltő érzés is. Rengeteg dolog van ebben a dalban: egy vég, egy lehetséges kezdet, a nyugalmas vagy éppen nyugtalan gondolkodással töltött éjszakák, szomorúság, meg remény. Aztán a bóját elengedtem, sikerült kiúszni egy szigetre, ahol remekül érzem magam. Néha meghallgatom a dalt, és emlékezek a tengeren való hánykolódásra.

 

 

 

 

 

Step Down

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

soiasilvy-e14229195558541

 

Nem mondhatnám, hogy a Sick of it All nagy kedvencem lenne, de alapvetően szeretem a punk és hardcore stílust (főleg régebben hallgattam sokat – hiába a gyökerek!). A Step Down a mai napig megmaradt a lejátszási listáimon, mivel számomra ez a tökéletes HC-hímnusz. Egyszerű a dal mint a százasszög, de majd’ szétrobban az energiától. És hogy nekem mit is mond (illetve üvölt)? Azt, hogy minden napot ilyen elánnal és nagy energiával kell megélni, és belerakni, amit csak lehet, munkába, a szenvedélyeinkbe (itt a művészetre, vagy sportra gondolok), a másokkal való törődésbe. És ha esetleg nem megy? Na, akkor rakom be a Step Down-t.

 

 

 

Utazás és zene

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, Zenéről2 hozzászólás

Trapper-Schoepp-13

Gyakran felkerekedek az ország különböző részeit felfedezni, elsősorban a nemzeti parkokat, hegyeket, erdőket, eldugott helyeket. Kocsival megyek, mindenféle úton, az autópályától kezdve, a legszedett-vedettebb makadámutakon. Amikor a legtöbb ember még az ágyban van, és a nyomorúságos Facebook posztokat nézegeti, én már valami nagyszerű felé tartok. Mert hát a valóság, és a természet, illetve az út közbeni találkozások sokkal többet nyújtanak. Maga az utazás – amelynek izgalma már egész héten a bőröm alatt viszket – pedig megunhatatlan, rengeteg élményt ad – meghökkentő helyeket és érdekes embereket ismertem meg. A kocsiban gyakran szól Trapper Schoepp, a fiatal amerikai énekes, akinek dalaiban blues, americana, country, folk és persze rock keveredik. Valahogy a dalai hozzátapadtak az utazásokhoz – ahogy száguldok az autópályán, és szaladnak mellettem a szántóföldek, falvak távoli templomtornyai, az égen a felhők vagy éppen ellenkezőleg egy hegyen morog felfelé lassan a kocsi. Valahová tartani, és megérkezni – egyaránt remek érzés.

 

 

Haim

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

bw1---bella-lieberberg

Muszáj kitartóan kutakodni az embernek ha valami igazit, vagy minőségit szeretne olvasni, hallgatni, nézni. A hivatalos csatornák a tömegeket szolgálják alázatosan, a bevásárlókosit tologató, kultúra nélküli fogyasztót. Szeméthegyek között vagyunk kénytelenek guberálni (legyen az egy könyvesbolt, egy torrent oldal, vagy a Youtube), de érdemes, mert a rothadás, és büdös hulladékhegyek között mindig találhatunk valami értékeset. Persze mi magunk is bemocskolódunk, de a piszkot nagy nehezen, de le is moshatjuk magunkról, felejtéssel, vagy a töménytelen hülyeség tudatos kizárásával. Szóval érdemes módszeresen kutatni, így teszek én is időről időre – a multi-instrumentalista, élőben egészen különleges teljesítményt nyújtó, Los Angeles-i Haim nővérek is a kulturális szemét között bújtak meg.

 

Watching the waiting

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

20160621_BM_WyeOak_EbruYildiz_52-copy-1024x683-960x540

 

Írhat és olvashat a végtelenségig az ember, egy egyszerű dal sokkal több dolgot képes kifejezni és pillanatok alatt felkorbácsolja a szívet meg lelket. A Wye Oak duó Watching the waiting című furcsa, idétlen-komoly dala a legveszélyesebb tréfát űzi velem, mióta teljesen véletlenül meghallottam. Egyszerűen beleránt a régi emlékeim közé, legyen az gyermekkori vagy éppen csak pár évvel ezelőtti. Egyszerre vagyok itt és most, és a múltban össze-vissza ugrálva a régebbi, újabb emlékképek között. Felkavaró, felemelő, vicces és szomorú.

 

Hazatérés

On Szerző: K.R.Á.itt: ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

josh-ritter-0004357372_10

 

A véletlen folytán hallottam meg Josh Ritter Homecoming című dalát. Tévében vagy rádióban itt Magyarországon egész biztos nem hallottam volna, helyette egy rendkívül jó amerikai sorozat, a Billions szezonzáró részének végén. A sorozatot szintén nem lehet itthon megnézni, de mindent meg lehet oldani. Egyszóval véletlenül botlottam Josh Ritterbe, aki kicsit a fiatal Springsteenre emlékeztet. A dal pedig éppen akkor talált meg, amikor hazavetődtem, Csepelre, ahol felnőttem. A zene hangulata, és a különös érzés, amit azon az estén érzetem, egészen egybeesett. Sétáltam haza, már jócskán sötét volt, és minden olyan volt, mint gyerek, meg fiatalkoromban. És valóban, nem sok minden változott. A HÉV megálló ugyan olyan, csak a fák nőttek meg, a tízemeletesek éppen olyan fenségesen, de piszkosan magasodnak, a lakásokból pedig fény hunyorog kifelé, a buszok egy része még mindig legalább 30 éves, a házak közt magas fák hajlonganak a szélben, a gagyi dolgokat áruló trafik már karácsonyi kivilágítást kapott, a kínai üzlet előtt lepattant, a reményt kereső férfiak isznak dobozos sört, a csikket meg eldobják a járdára. Az idő megállt nekik, de nekem is, mintha semmi sem tudna itt változni, de jó ez így ahogy van.

Daddy’s Gone

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

1200px-GV_GLA_June2013 másolata

 

A skót Glasvegas zenekarnak igazán csak az első albuma tetszett, de az szinte tökéletes volt. A Daddy’s Gone című dal pedig máig az egyik kedvenc dalom. A régi 50′-es évek rock ‘n’ rollja keveredik pszichedelikus sheogaze-zel. Széttorzított, csilingelő gitár, és morgó basszus keveredik James Allan szentimentális énekével, aki az apa elvesztéséről énekel. Melankolikus, nosztalgikus dal, amelynek hallgatása közben valahogy kitágul az idő, előtör rengeteg érzelem, felsejlik előttem a múlt, egyben eszembe jut apám – aki jó egészségnek örvend – a közös focizások, biciklizések, meseolvasások lefekvés előtt. Örülök, hogy a dal nekem még egészen mást jelent – még csak az elmúló időket juttatja eszembe, amihez szomorkás nosztalgia társul.

 

 

 

Tonight, tonight

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

 

smashingpumpkins1250

 

Húsz éve hallottam először ezt a dalt, 17 évesen. Pontosabban láttam a dal videoklipjét, ami Georges Méliès Utazás a Holdba című filmje nyomán készült, ódon díszletekkel, és régi jelmezekkel, a némafilmeket idéző mozgással. Fantáziadús, álomszerű klip, ahogy maga a dal is, amit fiatalon hallgatva elhittem, hogy valami nagy vagy jó dolog történhet velem bármikor, és ha most hallgatom még mindig elhiszem – szerencsére.

“We’ll make things right, we’ll feel it all tonight
We’ll find a way to offer up the night tonight
The indescribable moments of your life tonight
The impossible is possible tonight…”

Himnikus, kicsit melankolikus, mégis alapvetően bizakodó dal ez, finom vonósokkal, meglóduló ütemekkel.  Az album amelyen található (Mellon Collie and the Infinite Sadness), pedig életem egyik meghatározó élménye lett, hiszen Billy Corgan és zenekara olyan műfaji és stíluskavalkádot vonultat fel, illetve olyan érzelmi hullámvasútra ülteti fel az embert, amely zavarba ejtően gazdag. A trashmetált lepipáló zúzástól a new wave-ig, popig, barokkos vonósokkal teleaggatott dalig minden van a dupla albumon – akárcsak érzelem: féktelen düh, szomorúság, öröm… Az egész mégis nagyon egyben van, és mással össze sem hasonlítható, a kicsit őrült, furcsa varjú-hangú frontembernek és nagyszerű, különc zenésztársainak köszönhetően. Szóval még mindig hiszem, hogy történhetnek velem különleges, nagyszerű, és jó dolgok – a dal pedig tovább kísér.

 

 

 

A Pixies-től, a Violent Sohoig

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, Zenéről2 hozzászólás

violentsoho

 

 

Mintha mindenhonnét ugyan az a színes-szagos, szentimentális, vagy gügye, kiszámított zene szólna. A plázákban, meg kávézókban, tévében, munkahelyen, ugyan az szól – valami felépített sztár, vagy banda, akinek kilúgozták vagy megfürdették a lelkét a marketingesek, vagy éppen a “közönség” igényeit szolgálják kifele. A “jó” társaságban esetleg valami szofisztikált, vagy okos dolgot hallgatnak, amely megfelel az értelmiségi igényeknek. Egyik se kell nekem. Annak idején a lemezboltok polcain, és újságokban ástam valami “igazi” után, ami persze csak nekem az (meg talán másoknak, máshol). Most meg a neten kutatok valami után, ami még megszólít, és szerencsére van még ilyen, nem vagyok “öreg”, úgy látszik, lázba tud hozni még valamennyire egy zenekar.

 

A Pixies lemezeit 1999-ben szereztem meg, amikor is egy lemezboltban dolgoztam, és főnökök segítségével egyenesen az USA-ból hozattam be a CD-ket. Az együttes a lázadást, őrületet, és “meg nem nyugvást” jelentette számomra, amelyet így majdnem húsz év múlva még mindig kit tudott váltani belőlem, méghozzá most 2017-ben a Violent Soho nevű, ausztrál együttes. Fésületlen, koszos rock, semmi extra – csak van benne valami csibészes, karcos, nyugtalan – a fenti képen sincs sok póz, ülnek és vigyorognak ezek a külvárosi srácok. Amikor őket hallgatom érzem még, hogy van bennem tűz, érzés, fiatalság (?) illetve odafordulás a világ és az emberek felé, illetve fel tudom és akarom rúgni “jelképesen” a mindenkire rátelepedő hatalmat, a multi-cégeket, a hülye, gonosz embereket, minden szarságot – mint, ahogy kamaszként képzeltem. Naivságnak tűnhet persze, de ellen kell állni a hülyeségnek, számításnak, gonoszságnak. Ha ennek az érzésnek a csírája is elveszik, csak Romero zombijai leszünk. Szóval őrizzük meg a lázadás, a gondolkodni, változni – és alkotni akarás tüzét, ameddig tudjuk. Ezt jelentik nekem ezek a zenék.