Váróterem

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, vers2 hozzászólás

Itt ülök egy ócska váróteremben, aminek

fekete-fehér kőkocka padlója van

a falak pedig kórház-zöld színűek,

halvány neon világit be minket, mert

vannak itt mások is, mindenféle ember:

nő, férfi, gyerek, felnőtt, és öreg,

akik mindenfélére várnak:

valaki pénzre, valaki csak az ebédjére

valaki arra, hogy éljen, valaki, hogy haljon

valaki a gyerekére vár, valaki a macskájára

én Rád várok, pedig a logika szerint nem kéne,

de még maradni akarok ebben a váróteremben.

Őrültség tudom, pedig nem vagyok őrült.

 

…Neked…

Az előadás

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Az egyik este színházba mentem egy kétszereplős darabra

furcsa módon alig ült pár ember a nézőtéren

leültem a helyemre és vártam, de nem történt semmi

a függöny nem lebbent fel, a színészek nem voltak sehol

negyed óra után közölték, hogy az előadás elmarad

“a férfi és női színész ilyen és olyan okokból nincs itt”

csalódottan hazamentem, és út közben azon gondolkodtam

milyen ismerős ez a helyzet…

Kiütés II.

On Szerző: K.R.Á.itt: versMegjegyzés hozzáfűzése

Már a nyolcadik menet, de nem bírom

feldagadtak és véresek a szemeim,

veszettül sajog és fáj minden izmom,

a karjaim csak bénán, ernyedten lógnak

kényszerűen fürdök a saját verejtékemben,

beleszaladok egy kegyetlen felütésbe

és hirtelen a padlón találom magam

hunyorogva nézem, az ellenfelem –

de saját magamat látom ott

magasba emelt karokkal, gúnyosan vigyorogva…

 

 

Levelek

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Fent jártam a hegyen – tél volt, hideg, és sár

A sárban ott volt a rengeteg falevél

amelyek tavasszal, nyáron még a fákon lengtek

amelyek aztán ősszel szép sárgán lefelé szálltak

most meg már bele voltak taposva a földbe,

néhány már alig látszott, szinte egybefolyt

a latyakos, barna talajjal, a feledéssel,

– mert az emlékeim is így tűnnek el.

Ezért gyűjtök minden ősszel faleveleket,

berakom őket a könyvek lapjai közé

de minden levelet, és minden emléket

nem tudok megmenteni, és nem is akarok…

 

 

Hideg szél

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

A jéghideg szél összehúzza az embereket

Összehúzza rajtuk ruhát, összehúzza a szívüket

Érzem a hideget, amely egészen kicsire

zsugorítja az én szívemet is.

 

A földön jobbra-balra hány egy

eldobott műanyag poharat a szél

A sors pofoz minket hasonlóan ide-oda.

Pár dolog

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

1.

Nem tudom miért várok Rád

ha tudnám, akkor nem várnék…

 

2.

Úgy adtál, hogy nem is tudtál róla

Úgy kaptam, hogy nem is kértem…

 

3.

Azt mondtad boszorkány vagy,

én azt mondtam, hogy varázsló,

vajon el tudjuk egymást elvarázsolni?

 

4.

Csendben elrakod a verseim,

én pedig azon gondolkodom

vajon mit csinálsz velük.

 

5.

Úgy érzem megbolondítottál,

helyesebben:

bolonddá tettem magam – veled.

 

6.

Miért adok neked oda mindent?

Miért is ne?

 

7.

Ha kihúználak magamból, mint egy tüskét

seb maradna utánad.

 

 

…Neked…

Múzeum körút

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

A város is olyan rengeteg, mint az erdő

csak csönd helyett zajjal és fénnyel van tele

autók füstjével, villamosok zörgésével,

emberek hangjával, bajával, szerelmével

és annyi az ember, mint erdőben a levél

szóval itt sétálok a Múzeum körúton és

fiatalságom nyomait látom:

hogy szerelmesen ülök a múzeum lépcsőin

hogy sietek a könyvtárba olvasni,

hogy bemegyek egy antikváriumba,

– csakhogy még eggyel több könyvem legyen –

hogy zenével a fülemben megyek az egyetem felé

hogy Andrissal a lépcsőfordulóban ülünk,

és nézzük a lányokat, akik nem néznek minket

hogy Józsival beszélgetünk és akkor még nem tudjuk

hogy barátok leszünk – és azok is maradunk

ilyesmik jutnak eszembe, ezek az emlékek

ragadtak az épületekre, a fákra, az utakra,

itt a Múzeum körúton, Pesten.

 

 

A kétszer halott ember (indián vers)

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

A kétszer halott ember vagyok, mert

kétszer haltam meg, mégis élek…

nem árthat nekem se nő, se férfi

se szerelem, sem nyers erő

sem szenvedély, sem szomorúság

sem boldogság, sem a gyors öröm

A kétszer halott ember vagyok, mert

kétszer haltam meg, mégis élek…

nem árthat nekem se nő, se férfi

sem ármány, sem cselszövés

sem csábítás, sem harag, mert

a kétszer halott ember vagyok.

Vadászat

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Ahogy újjászülettem lassan-lassan valahogy belém áramlott

az erdők hűvös ereje, a hegyek néma ereje, a város lüktető ereje,

levedlettem az előző életem, mint valami erdei kígyó

aztán csak kóboroltam, mint ahogy a farkasok teszik

és Rád akadtam a rengetegben, ahogy egyedül sétálsz

rejtőzködve mindenki elől, én mégis úgy tűnik, látlak

de nem hiszem el, hogy tényleg Te vagy az, úgy érzem

képzelődöm, és az elmém rajzolt egy különös képet:

erőből, fájdalomból, szeretetből, költészetből vagy

gyúrva, mint a régi mondákban a csodalények

Én csak nézlek, vágyok Rád egészen, mindenestül

de csak lapulok a sűrűben, és csak várok, várok…

 

…Neked…