Az öreg fickó a Jobb, mint otthon presszóban ült, szokásos asztalánál. Esteledett, ősz volt, sárgás-barna fény festette színesre a falakat. Jó kis napja volt, elég sokat sikerült írnia, arról, amikor még fiatal volt, dús haja volt, és sokkal többet tudott inni. Persze így sem panaszkodhatott, sokadik korsó barna sörét szopogatta. Nyugalmát hirtelen furcsa dolog zavarta meg. Az amúgy éppen üres presszó elsötétedett, a pultos sem volt sehol. Ellenben az ajtón lassú, méltóságteljes léptekkel, fekete palástban, kaszával besétált a Halál. A kaszáját a falhoz támasztotta, majd leült az öregemberhez és így szólt:

– Lejárt az időd, hát elviszlek.

Az öreg igencsak megijedt, de nem mutatta, inkább így szólt:

– Ez a barna sör selymes, mégis erős, feltétlen meg kell kóstolnod!

A Halál elfogadott egy korsóval, így elkezdtek inni. Lassan, megfontoltan ittak mind a ketten, a Halál az öregembert nézte és kiolvasta az életét annak kék szemeiből. Az öregember viszont nem látott semmit a kaszás fekete szemeiben, csak a végtelen, hideg, sötét űrt.

Egy korsó, két korsó, három korsó, négy korsó, öt korsó, hat korsó… A Halál lassan elbódult, és horkolva lehanyatlott az asztalra. Az öregember mosolyogva kitámolygott a presszóból.