Egyszer aztán elhatároztam, hogy minden igazi lesz

tehát valóságos, erős, emlékezetes, szomorú vagy boldog

azt amit odaadok majd neked vagy akárki másnak

még akkor is, ha nem kell, mégis: “tessék – miért is ne?”

ha eldobod az sem baj, nem érdekel, mert van bennem,

szinte végtelen mennyiségben, “honnan? nem tudom”

egy feneketlen kút a lelkem, amiből lustán húzom fel a vödröt

ami mindig tele van mindenfélével, amit szétpakolok fent

aztán elosztom köztetek  – vigyétek, vegyétek, menjetek,

hordjatok szét, amerre jártok… a világban… az időben…