Szerző: K.R.Á.

Rövid, "egy húzásra" elolvasható történetek.

A csíkos bevásárlószatyor

On Szerző: K.R.Á.itt: Csak egy történet, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

A buszon sokan utaztak – reggel lévén -, az utasoknál táskák, szatyrok, retikülök voltak. A buszon egy öregember is volt, aki éppen a piacról jött, és egy nyűtt, itt-ott már foszló, néhol rojtos szélű, csíkos – a szivárvány minden színében fakón pompázó – bevásárlószatyor volt nála. A szatyor tele volt zöldséggel, gyümölccsel, meg egy kolbász is kikandikált belőle. Nyugodtan pihent gazdája lábánál, aki ügyesen megtámasztotta mindkét oldalról, hogy el ne dűljék. A közelben egy Mango és egy Zara papír bevásárlótáska hevert két nő ölében. Gúnyos pillantásokat vetettek a csíkos szatyorra, és így beszélgettek a füle hallatára:

“Nézd milyen nyomorúságos szegény, rojtos foltos. Csiri-csáré, össze-vissza színű. Pfjujj csak úgy bele vannak téve a zöldségek! Milyen piszkos! Micsoda igénytelenség!”

A csíkos szatyor csendben hallgatta őket, majd amikor megelégelte a sápítozást, kimérten így szólt:

“Nos, Béla bácsi 20 éve használ bevásárlásra, és még mindig remekül bírom, mivel különböző, tartós műanyagszármazékokból készítettek. Nektek nagyjából kettő, maximum három évet adok.”

A két reklámtáska először csak hüledezett, majd szomorú hallgatásba burkolózott az út hátralevő részén.

Watching the waiting

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, ZenérőlMegjegyzés hozzáfűzése

20160621_BM_WyeOak_EbruYildiz_52-copy-1024x683-960x540

 

Írhat és olvashat a végtelenségig az ember, egy egyszerű dal sokkal több dolgot képes kifejezni és pillanatok alatt felkorbácsolja a szívet meg lelket. A Wye Oak duó Watching the waiting című furcsa, idétlen-komoly dala a legveszélyesebb tréfát űzi velem, mióta teljesen véletlenül meghallottam. Egyszerűen beleránt a régi emlékeim közé, legyen az gyermekkori vagy éppen csak pár évvel ezelőtti. Egyszerre vagyok itt és most, és a múltban össze-vissza ugrálva a régebbi, újabb emlékképek között. Felkavaró, felemelő, vicces és szomorú.

 

Nagyapám

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, vers4 hozzászólás

Nagyapám szenet hordott – magas volt, szálkás és erős

még öregen, betegen ősz fejjel is

sokat ivott, egyszer részegen aludva találtuk a fűben

otthon atlétában ülve magyarázott a családnak,

és nekünk gyerekeknek

fociról, tudományról, és az életről

közben szívta a cigit, és itta a bort

szállt a füst, szálltak a szép szavai.

Én lediplomáztam, irodában dolgozok,

nem iszok sokat, és nem tudok már

úgy beszélni a világról, mint Ő.

 

A hegyen

On Szerző: K.R.Á.itt: egy fotó/egy sztori, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

IMG_8760

 

Hajnalban kezdtem felmenni a hegyre. Utam sűrű erdőn át vezetett, a hegyen és a fák rengetegén köd ült. Vadak neszeztek, madarak vijjogtak, a fák halkan sóhajtoztak. A rothadó avar szaga keveredett a friss hajnali szellőével. A hegyen nyugalmat, Istent és magamat kerestem. Mindhármat megtaláltam. Istent nem valamiféle emberi, megfogható alakban, és önmagamat sem úgy, ahogy számítottam rá. Isten mindenhol ott volt, egy rezzenő levélben, egy repkedő bogárban, és az összes fában. Jómagam szintén szétszóródva lestem vissza magamra az erdő ezernyi részletéből – én vagyok az erdő, én vagyok a hegy, én vagyok a köd. Kérdéseimre nem kaptam választ, mert ezen a helyen értelmüket vesztették. A társadalom által rám aggatott hülyeségek egy időre eltűntek. Aztán beültem a kocsimba és visszahajtottam a városba.

Fotó: Saját.

Senkiföldje

On Szerző: K.R.Á.itt: Csak egy történet, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

Eleinte furcsa, és ijesztő volt a Senkiföldjén. Nincsenek irányok – nincs kelet, nyugat, észak, és dél. Minden irányban csak végtelen pusztaság, bármerre is nézek. Nincsen otthon, nincsen különösebb cél – elsőre így tűnt fel előttem a táj. Aztán befogtam a szekér elé két lovat, és otthonomként gondoltam rá, így haladtam a vég nélküli tájon – ilyenformán mégis mindig otthon voltam. Senki nem keresztezte utamat, legfeljebb néha, de nem szerették ezt a tájat, és visszamenekültek az emberek közé. Én folytattam az utam. Egy pihenő közben magamba néztem, és ugyan ezt a pusztaságot láttam, végtelen terekkel, és szabadsággal.

Budapest blues

On Szerző: K.R.Á.itt: egy fotó/egy sztori, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

IMG_5509b

 

Ragadós mocsok és felemelő szépség. Nyúzott, rángó idegesség és lassú nyugalom. Szürke verseny és különc tűnődés. Szomorú kosz a falakon, és fényesen mosolygó ragyogás. Izzadó kőrengeteg, és hűs menedék. Bunkó proliság, köcsög suttyóság, és udvarias jólneveltség. Tüdőt kormoló füst, majd eső után friss lélegzet. Szigorú, szabvány ketrec, és léha bohém kóceráj. Áradó, csürhe butaság, és néhol fénylő értelem. Budapest, Budapest szörny és angyal vagy.

 

Fotó: saját.

Egy szobában

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Ez van,

munkaállomás, fitness-bérlet,

szelfi bárhol, fesztiválok – ha lehet olcsón,

kóla, vagy pia, csak sok legyen

utazás, ha lehet gyakran

legyen minél kényelmesebb,

nyomorult férgek forognak boldogan,

a rothadó ételmaradékban,

kell-e más? egy kis edzés

protein, mozi, pihi

Mégis van más is

felragyogó gondolat, alkotó őrület,

magányos esték könyvekkel,

szalonspicc, sör és Bukowski

beszélgetés egy gondolkodó emberrel

valahol egy szobában.

 

“Miről beszélek, amikor futásról beszélek?”

On Szerző: K.R.Á.itt: egy fotó/egy sztori, irodalomMegjegyzés hozzáfűzése

IMG_4104b

 

Sosem gondoltam volna, hogy egy író fog – divatosan írva – inspirálni, hogy vegyem komolyabban a futást. Gondolkodásra, írásra, utazásra, lázadásra, vagy ezer más dologra vezettek már különböző írók, node futásra? És mégis. Murakami – Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyvének elolvasása után kezdtem a futást sokkal tudatosabban művelni. Jómagam is leírok néhány gondolatot róla. Futottam már évek óta, de rendszertelenül, össze-vissza, ahogy éppen kedvem tartotta, és persze legtöbbször nem tartotta… Az általános erőnlétem miatt rendkívül hasznos a mozgás, hiszen a munkahelyi, és emberi őrületet könnyebben elviselem, jobban veszem az akadályokat. Amolyan erőnléti és mentális páncélnak gondolom. Egyre erősebbnek éreztem magam, ahogy rendszeressé vált a futás, az életemben. Ráadásul valamiféle meditációnak is kiváló, amely közben, az ütemes mozgás segítségével felvesz a testem egy ritmust, gondolataim pedig szépen a helyükre kerülnek. Amit nap közben az emberi hülyeség darabjaira vert szét, nos az minden lépéssel a helyére kerül, kilégzem a stresszt, kiizzadom az igazságtalanságokat, ha pedig egy nagyot fújok, a felesleges, napközben elmémben ragadt hulladék információk is távoznak. A vérem felpezsdül, az izmaim jólesően elfáradnak, az elmém, megnyugszik, kitisztul. Szóval, köszönöm Murakami, és köszönöm J. barátomnak, hogy felhívta erre a kiváló japán íróra a figyelmemet.

 

Fotó: saját.