Kategória: vers

Miért éppen…

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Amikor egy erdőben voltam

Te mindig egy másikban sétáltál

ezért nem találkoztunk soha,

végül a Moszkva téren láttuk meg egymást

az óra alatt – csodás közhely.

 

Olyan Veled, mintha nem is Budapesten lennék:

a tekergő kopott, budai utcácskák olyanok, mintha

valahol Párizsban sétálnánk éppen,

egy plázában, a buszodra várva olyan, mintha

Róma egyik régi terén ülnénk az embereket figyelve.

 

A Nagyi palacsintázójában ülünk este,

kint hideg, bent otthonos meleg van

nézzük a szemben lévő fényes-sárga Shell kutat

előttünk a finom palacsinták hűlt helye,

meg műanyagpohárban valami édes, piros lötty

Te valami vicces sztorit fabrikálsz egy

fickóról, aki éppen megállt a kúton

én közben nézlek, és azon gondolkodom,

hogy ki írja a mi sztorinkat, és

miért most és itt kezdte el éppen?

 

Istenhez beszél a buszon

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, vers3 hozzászólás

Munka után támasztom a falat a buszon

nézem rajta az ilyen-olyan embereket

meg a piszkos üvegen keresztül lemenő Napot

egy öregember ül az egyik széken, nagy, szürke szakállal

göcsörtös, nagy kezekkel, tiszta kék szemekkel

kezében kézzel írt régi, sárga papír van, versfélékkel

félhangosan olvassa a sorokat, úgy, hogy

mi, az utasok ne halljuk, de Isten igen, mert

úgy érzem neki olvassa fel az imákat

közben finoman mozgatja a kezét és mosolyog

határozottan nem őrült, csak éppen beszél Istenhez

boldogabb, mint mi, akik nem tudjuk kihez beszéljünk

hol az én Istenem? nincs meg bennem a bizonyosság

ezért nem tudok vele úgy beszélni, mint az öreg

csak remélem, hogy létezik – de nem hiszem,

ezért nem hall engemet, amikor szólok hozzá…

Kút

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Egyszer aztán elhatároztam, hogy minden igazi lesz

tehát valóságos, erős, emlékezetes, szomorú vagy boldog

azt amit odaadok majd neked vagy akárki másnak

még akkor is, ha nem kell, mégis: “tessék – miért is ne?”

ha eldobod az sem baj, nem érdekel, mert van bennem,

szinte végtelen mennyiségben, “honnan? nem tudom”

egy feneketlen kút a lelkem, amiből lustán húzom fel a vödröt

ami mindig tele van mindenfélével, amit szétpakolok fent

aztán elosztom köztetek  – vigyétek, vegyétek, menjetek,

hordjatok szét, amerre jártok… a világban… az időben…

 

Spicc II.

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Pár sör után vagyok, és hazafelé megyek

a budai utcák és házak csendben hallgatnak

a sötétség megint megnyerte a meccset –

az utcai lámpák csak szelíd, piszkos fényt vetnek

a fényben minden konkrét, látható, tapintható

a sötétség viszont egyfajta kétes lehetőség,

a lámpák lyuggatta szurkos, fekete lepel bármit rejthet,

ezért szeretem az éjszakát, a sejtelmek miatt, hogy

tartogat valamit az embernek, ami nem lát…

…csak reggel, józanon, amikor már felkelt a Nap.

 

 

Születés

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Mint valami hatalmasra nőtt magzat,

úgy érzem magam az éjszaka csöndjében

az ágyam a méh, ahol nyugodtan fekszek

fejemen fejhallgató, abból tekereg, mint

egy köldökzsinór egy vezeték a mobilomhoz

abból jön a tápanyag, ami erősít, növeszt

hangok, dob, gitár, szintetizátor, meg

mindenféle gépi és emberi dallam.

Táplálnak, erősítenek, reggelre aztán

hosszú, furcsa álmok után újjászületek.

Cigifüst és napsütés

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Kint állunk és támasztjuk a korlátot

a többiek dohányoznak és fújják

lassan a kavargó cigifüstöt az ég felé

én nem dohányzom, de én is kifújok

szerelmet, érzést, félelmet, reményt

felfelé száll lassan, lustán a füst,

és szétbomlik szikrázva a napfényben

a szerelem, érzés, félelem, remény –

ezek is csillogva esnek szét a fényben

szóval fújunk kifelé, füstöt és érzéseket

de közben tohonyán napozunk

és közben szinte észrevétlenül

a meleg, puha, láthatatlan fénnyel

új szerelem, érzés, félelem, és remény

áramlik belénk itt, a korlátot támasztva.

Variációk búcsúra

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

1.

Dobol az eső az szélvédőn

az idő pedig a szívbillentyűimen játszik

különös zene ez.

 

2.

Mégiscsak valamiféle istennő vagy,

mert én még mindig hiszek benned,

de várom már, hogy ateista legyek.

 

3.

A moziban ülve, amíg nem kezdődik a film,

gyakran még Téged látlak az üres vásznon,

Művésznő…

 

4.

Soha nem éltem kábítószerekkel,

most mégis függő lettem – Általad,

lassú, és nehéz a leszokás.

 

5.

Hiába vártam, hogy megmutasd a szíved,

ha egy másik férfi zsebében pihen,

“Hát így megy ez” – ahogy Vonnegut mondja.

 

 

 

Hazafele blues

On Szerző: K.R.Á.itt: irodalom, versMegjegyzés hozzáfűzése

Hazafele megyek éppen, és persze még mindig rajtad gondolkodom,

közben szórakozottan, bolondosan rugdalom magam előtt –

az időt, ami néha sok, néha kevés, meg a szavaid, amelyek még mindig kísérnek.

 

Nem értem én az egészet, magamat, Téged – ki vagy Te nekem?

Én – úgy érzem – Neked csak egy vicc, esetleg egy jó, mesélni való sztori, óh az a fura fickó,

közben zenét hallgatok, Cat like Thief – ütemesen dübben a fülemben a dob, gitár

várjál, ne várjál, várjál, ne várjál…  hülye vagyok, nem vagyok hülye…

 

Hazaérve Augustine whiskeyjével öblítelek le, mert a torkomban érezlek éppen,

de csak annyit érek el, hogy a szívemig csúszol le, és így még rosszabb

vissza kéne böfögjelek, de a szívem marasztal, mert szeret fájni

 

Nem szabadulok Tőled sehogy se, még kiírni sem tudlak magamból

néha pedig féltve megőriznélek örökké…