József a kocsmapultot támasztotta, és elégedetten szemlélte vendégeit. Még most sem hitte el , hogy a pult másik oldalán állhat, ihat amennyit akar, s ő szolgálhatja ki a kedves vendégeket. A saját kocsmájában, a Jobb, mint otthonban. Furcsa történet ez – gondolta, s elmélázott rajta, hogy is történt a dolog. Egyik este részegen dülöngélt hazafelé, de a sötét utcák, ismeretlen, komor labirintussá alakultak szemei előtt. Kétségbeesve esett be egy telefonfülkébe, ahonnan feleségét próbálta hívni, ami nemigen sikerült. Elkeseredve próbálta a telefonszámot beütni a gombokat nyomogatva, de a számok nagy összevisszaságban ugráltak szemei előtt. Végül a sokadik próbálkozásra kicsengett a telefon, a férfi megnézte a kijelzőt, amin legnagyobb megrökönyödésére három szám állt: 666. Mielőtt észhez térhetett volna, valaki felvette a telefont, és egy mély, de kellemes hang szólalt meg a vonal túlsó végén:
– Halló tessék! Itt a Sátán beszél!
A férfi csak nyökögött, majd csak válaszolt:
– József vagyok. Maga tényleg a Sátán? Én a feleségemet hívtam, elnézést.
– Semmi gond, maga az első ember, aki felhív, pedig azóta van nekem is telefonom, mióta feltalálták. Senkinek sem jutott eszébe, hogy nekem is lehet számom, ráadásul egészen nyilvánvaló.
– Igen, igen tényleg az, tulajdonképpen…
– Tudja mit? Mivel maga az első, aki felhív, mégha véletlenül is – teljesítem egy kívánságát. Mi lenne az kedves József. Jól gondolja meg, mielőtt ide kerül hozzám a Pokolba… Nos?
– Szeretnék egy saját kocsmát, törzsvendégekkel, csupa jó emberrel, valahol az óvárosban. Legyen egy eldugott utcában, amit csak avatott emberek találnak meg, senki más.
– No jó, ahogy kívánja József. Jut eszembe, mi lesz a neve a becses helynek?
– Jobb mint, otthon. Igen, igen. Ez jó lesz…