Andris és szomszédja, Laci egész nap az utóbbi gyümölcsösében metszették a fákat – szilvát, meggyet, cseresznyét, barackot, körtét. Legalább ötven fa volt a kertben, a legtöbb nagy 2-4 méter magas. Le-fel mászkáltak a létrán, összeszedték a rengeteg levágott gallyat, közben egyre fújt a csípős márciusi szél. Délután végeztek, a már két napja tartó munkával. Fáradtak voltak, de elégedettek. Laci felesége oldalast sütött, amihez olajban megforgatott krumplit és savanyúságot ettek. Aztán előkerült a pálinka – szilva és barack, a kíséret sör volt. Az előttük lévő pálinkák is a gyümölcsösből származtak, tavalyi termés volt mind a kettő. Elégedetten iszogatott a két barát, egyre többet nevettek, a fáradtságtól és a pálinkától egyre hangosabbak lettek. Laci felesége mindentudóan elvonult, és magára hagyta a két barátot. “Na még egy hármast, gyerünk” – így biztatták egymást, a nyolcadik pohár után már csak bambán vigyorogtak, és egyre csak a fákat, egymás munkáját és a kedvező időjárást dicsérték. Tényleg jó munkát végeztek, és nagyon úgy tűnt, hogy szép gyümölcstermésnek néznek elébe… Andris éjfél körül összekaparta magát, elbúcsúzott barátjától és dülöngélve elindult negyed órára lévő házához. Úgy érezte, pálinkától kótyagosan, hogy minden rendbe jöhet feleségével, pénzügyei megoldódnak, egyenesbe kerül újra. Valami rejtélyes erő öntötte el, mintha újra fiatal lenne, erős, aki minden nehézséget legyőz, megváltoztathat bármit. Hazaért, csendben levetkőzött, lemosakodott, majd halkan bemászott az ágyba már alvó felesége mellé. “Minden jó lesz, na. Pálinka, te isten” – gondolta, és hortyogva elaludt…