Gondjaimat leáztatta a tenger

a parton gyerekként keresek

kagylót, csigát, furcsa köveket,

erős várat építek a homokba,

hallgatom a tenger mormoló dalát,

a nagy messzeségben, ahol az ég

és a tenger égszínkéken összeér

keresem a szakállas Poszeidónt,

meg vígan úszó, okos delfineket,

aztán a sziklákon mászkálok,

mint egy izgatott felfedező,

aki először jár ezen a vidéken

aztán úszok a tengerben

gyorsan sikló hal leszek,

aztán kijövök, megtörölközök

“nem tart már sokáig” – gondolom.

És újra egy irodában ülök,

verem a klaviatúrát, körülöttem

ideges, a munkától megbolondult

emberek, de a monitor mellett

ott egy sima, fehér kő a partról,

ami megvéd az őrületükről.