“You could be my luck
Even if we’re six feet underground
I know that we’ll be safe and sound
We’re safe and sound“*

A férfi hangosan hallgatta a zenét a kocsiban, jó tempóban haladt, a gyorsforgalmi úton nem sokan voltak rajta kívül. Este volt már, éppen munkából tartott hazafelé. Nosztalgikus hangulatba került a zenétől, dacára annak, hogy nem szerette igazán az ilyen muzsikát, de valahogy a Safe and Sound érdeke érzéseket ébresztett fel benne. Ha meghallotta, mindig eszébe jutottak a régi idők, főleg a munkával kapcsolatban, mivel ott hallotta mindig ezt a dalt. Felkavarodott a múlt, ellepte a fejét, mindenfele kósza, jó emlék száguldozott benne össze-vissza, amelyek az idő szitáján akadtak fenn. A negatív dolgok eltűntek valahol, kihullottak valahogy ezen a szitán, így tulajdonképpen még a munkája is megszépült. Szóval a délutánokra gondolt, amikor hatalmas erőbedobással, de jókedvűen dolgozott, meg a hatalmas raktárra, ahol több ezer doboz, láda, paletta mozgott nap, mint nap. “Jön az áru, megy az áru, pörög az áru” – ahogy fogalmazott az egyik raktáros. Eszébe jutott egy csomó apró részlet, amit szeretett: az irodát narancsra festő naplemente, a raktár sajátos, fémes szaga, az ott dolgozók nyers, őszinte stílusa, a hatalmas morgó kamionok, bennük izzadt, nevető sofőrökkel, a sok viccelődés, ugratás. Mindez végül is most is megvan, de valahogy fakóbb színben tűnt fel minden. “Öregedek biztos, vagy kiégtem? Vagy 2 év múlva már ez a most is régi szép idő lesz?” Aztán dalnak vége lett, a gondolatok pedig valahol kirepültek a leeresztett ablakokon, a férfi tovább vezetett hazafelé, a felesége felé, a vacsora felé, egy jó sör felé.

*Capital Cities – Safe and Sound