Korán kelés, álmosság, mosakodás, gyorsan elfogyasztott reggeli, kávé. Autóút a munkába, halovány hajnali fények, álmos emberek a volánok mögött. Ügyintézés egész nap, nevetgélés a kollégákkal, veszekedés a kollégákkal, cigizés, és sztorizás a dohányzóban, ebéd a kantinban, aztán kávé, délutáni hajtás, fáradság. Aztán hazafelé megint a kocsiban, át A Nap arany fényein, a sztrádán, otthon vacsora, előtte kutyasétáltatás, vagy mozi, talán találkozás egy baráttal, késő este tévénézés, alvás. Ezután újra – korán kelés, álmosság, mosakodás, gyorsan elfogyasztott, reggeli, kávé… D. a hétvégéken, ünnepekkor és utazásai alkalmával esett ki ebből a ritmusból. Ezek a szünetek jól estek neki, de nem volt kifogása ellene, hogy visszarázódjon e napi rutinba.

Éppen a dohányzóban álldogált egyedül, amikor ezen gondolkodott. Ez a rutin dolgot meglehetősen degradálónak találta. A maga részéről ebben a látszólagos ismétlődésben és annak millió apró részletében is meglátta a költészetet, úgy, mint: a furcsán kavargó cigifüstben, az autó előtt felrebbenő madarakban, egy-egy mesterien elkészített ebédben, vagy vacsorában, egy popdalban, az irodaépületek felett néha valószínűtlenül színesre festett felhőkben, valamelyik kollégája szemében, ahol egy pillanatra fellobbant lelkének valódi fénye, és még sok másban. A nehézségek ellenére amit a élet/sors/Isten támasztott vele szemben, illetve átlagos életvitele ellenére D. boldognak érezte magát. Kifújta a füstöt, elnyomta a cigit, és visszament dolgozni.