Józsi feleresztette a rámpaajtót, és kiment a raktárból kinyúló rámpa szélére. A raktár hámló, koszos falát melegen sütötte a Nap. Józsi egy csomag cigit halászott elő a zsebéből, kivett egy szálat, majd rágyújtott. Hunyorogva nézte az eget, a felhőket, a távoli várost. A munkaidő fele már eltelt. A raktár hideg volt, Józsi targoncával mozgatta a súlyos palettákat, amelyeket messzi országokból hoztak. A férfi mindig próbálta megbecsülni, hogy mi lehet a ládákban, és mennyi pénzt érhetnek. Több tonna árut mozgatott meg naponta, és ez némi büszkeséggel töltötte el. Aztán eszébe jutott, hogy a műszak végén még be kell vásárolnia. Elővette a felesége által írt listát, és átfutotta. Elég kevés pénzük maradt így, a hónap végére. Sokat dolgozok, keveset keresek, ez van – gondolta. Megcsóválta szakállas fejét, mert eszébe jutott, hogy az apja is mindig így fejezte be mondandóját – “ez van”. Szívott egy utolsót a cigiből, eldobta a csikket, majd lassan kifújt. A szabadság füstje egy rövid ideig arca előtt keringett, a napfény sárgára festette, majd hirtelen szertefoszlott.