A Kölyök elégedetten üldögélt a bárpulttal szemben és jóízűen kortyolgatta sörét. József örömmel szolgálta ki, hiszen akárcsak többi törzsvendégét, őt is nagy becsben tartotta. A Kölyök 42 éves volt, de csak 16-17 éves forma kamasznak nézték az emberek. Minden kocsmából kidobták, mivel tacskónak nézték, személyi igazolványán pedig csak nevettek. Egyedül a Jobb, mint otthonban szolgálták ki, érdekes módon zokszó nélkül, már az első alkalommal. Nagyon el volt keseredve, amikor egy nap hosszú kóborlás után odakotródott abba a kis utcácskába, ahol addig soha nem járt. Öreg, málló vakolatú, de barátságos, réges-régi házak között bújt meg az ivó. Nem sok reménnyel, de benyitott a hívogató kocsmába, ahol egy rendkívül szimpatikus csapos fogadta. Utóbbi eleinte furcsán méregette a belépőt. Éppen egy nagy korsót törölgetett, és azon keresztül nézett rá, aztán szó nélkül kiszolgálta. A Kölyök azóta minden nap ott ült pár órát munka után a törzshelyén…

– Hogy-hogy kiszolgáltál József? Nézd, még mindig milyen fiatalnak nézek ki! Ezért is iszom és dohányzom olyan szorgalmasan – állítólag ezek a dolgok öregítenek. De semmit nem ér egyik sem! Mégis honnan tudtad, hogy tényleg 42 éves vagyok.

– Látod ezt a söröskorsót Kölyök?

– Igen-igen, ebből sosem iszik senki. Nagyon szép, míves, és néha át szoktál nézni rajta, amikor törölgeted.

– Ez egy különleges korsó Kölyök! Ha áttekintek rajta, látom az illető valódi lényét. Láttam, hogy ki vagy, mi vagy, és mennyi a korod valójában.

– És milyen ember vagyok?

– Hát jó ember vagy, de ha nem lettél volna az, még a kocsmát sem találtad volna meg soha.

A Kölyök csak bólogatott, és boldogan ivott tovább…