Az Öregember a Jobb, mint otthonban üldögélt, késő délután, egy jó korsó sör mellett, és írogatott. Éppenséggel a sörről írt, ami egyszerre volt barát, ihlető, de egyben veszélyes ellenség. Ha válla felett belepillantunk a régimódian papírra vetett szép sorokra, ezt olvashattuk: Az első korsó sör még csak amolyan bevezető, egy jóféle beszélgetés kezdete, amikor még csak kavarog a két fél mondandója, szeszélyesen dobálóznak a rengeteg mesélnivalóval. A második korsó után felmerül egy téma, amit a felek szenvedélyesen ecsetelnek, boncolgatnak, nagy komolyan, vagy kedélyesen – attól függ. A harmadik korsót már nagyon lassan kell kortyolgatni, hogy megmaradjon a szenvedély, de a kontroll is kissé… Itt vétik el a legtöbben, sokat és gyorsan isznak, az remek gondolatok elhomályosulnak, az ihlet tovaröppen valamerre, mondhatni a beszélgetés dadogásba csap át, a beszélgetőtársak csak vihognak, vagy bambán merednek egymásra, és bóbiskolni kezdenek. Lassan, szépen kell inni, hogy a gondolat, a téma, amire rátaláltunk sokáig velünk maradjon, meg tudjuk fogni, kibontani, továbbszőni, cifrázni – persze módjával. Húú, elég mára, hogy is tovább? Igen győztél, nem érdekel, nem írok tovább… Átülök valakihez, csak inni…