Eleinte gyűlölte a kukát elhúzni a cég bejárata elől. Naponta legalább kétszer kellett végrehajtani ezt a műveletet, mivel tele lett tömve nagy kartonokkal, amelyekbe a megmunkálni való különféle fémrudakat csomagolták. A kuka nehéz volt a sok kartontól, ráadásul Feri megalázónak tartotta, hogy neki kell elvégeznie a feladatot. Egyetemet végzett, mégis egy fémprofilokat árusító céghez vették csak fel, mindenféle feladat ellátására, úgy mint a fémek ide-oda pakolása, söprögetés, raktári nyilvántartás vezetése, árukiadás, és persze a kuka rendszeres kiürítése. Persze nincs mit csodálkozni rajta, hogy ide jutott, hiszen filozófiát tanult. Feri idővel rájött (2 hónap kellett hozzá), hogy a kuka hátrahúzása a szeméttároló konténerhez, majd annak kiürítése, amely csaknem negyed órát vett igénybe – valójában ajándék számára. Kezdeti megvetése teljesen megszűnt, amikor rájött, hogy ilyenkor szusszanhat kicsit, hiszen főnöke állandóan a sarkában volt, és különféle feladatokkal látta el, ráadásul fél szemmel mindig őt és munkatársait vizslatta. Kimért léptekkel, lassan húzta a kukát, ha jó idő volt – süttette magát a napon, ha hideg volt, azt inkább elviselte, de azért sem végezte gyorsabban feladatát. Ilyenkor sokat gondolt a könyvekre, meg arra, hogy mi értelme volt annyit olvasnia, tanulnia, gondolkodnia, mit is akar most kezdeni. Ugyanakkor furcsa volt neki, hogy miért nem elégedetlen a sorsával ilyenkor. Hiszen már azzal is képes volt kibékülni, hogy húzza ezt a nyüves kukát. Közben odaint az öreg portársnak, viccelődik egy sort a szomszéd műhelyből az egyik mókás szerelővel, nézegeti a szomszédos ódon gyárépületet, és furcsa módon boldog.