Károlyka az 5./A osztály legjobb tanulója volt, ennek minden előnyével, és átkával együtt – hiszen míg a tanárai szerették, addig osztálytársai a hierarchia legaljára taszították őt. Károlyka persze a maga hasznára tudta fordítani, hogy eminens. Azzal, hogy megírja más leckéjét, illetve suttyomban segít a dolgozatoknál osztálytársainak, sikerült megvásárolnia nyugalmát. Ettől függetlenül érezte a felé áradó megvetést, és irigykedve figyelte kerek szemüvege mögül az osztály jóindulatú, hatalmas erejű melákjának, Zolinak a népszerűségét. Nem értette, hogy miért kedvelik a pirospozsgás óriást, aki minden hülye viccen harsányan nevetett, és meglehetősen nehezen vette a tanulás állította akadályokat.”Miért nem szeretnek engem? Okos vagyok, mindenre tudom a választ, megnyertem a városi matekversenyt…!” Károlyka egyre jobban haragudott Zolira, aki egyébként nem bántotta őt, sőt titokban még fel is nézett rá esze miatt. Károlyka haragja azonban egyre csak nőtt, egészen akkorára, hogy álnok, sunyi tervet szőtt az óriás ellen. Az osztály eminensének egyik kedvenc játéka a Rubik kocka volt, amit 30 másodperc alatt sikerült visszaforgatnia sovány tudóskezeivel az alapállapotába. Károlyka egyik nap bevitte kockáját az iskolába és elkápráztatta az osztályt tudományával. Senki nem tudta olyan gyorsan forgatni a kockát, mint Károlyka, és aki megpróbálta, az megszégyenülten kullogott vissza a padjához. Károlyka ezután Zolihoz lépett, és felé nyújtotta a kockát. Zoli nem örült a kihívásnak, és tudta, hogy egyáltalán nem fogja tudni visszaforgatni a kockát, hiszen számtalanszor megpróbálta otthon, de egyszerűen soha nem ment. Szőke, pufók feje egyre vörösebb lett, Károlyka pedig sunyi elégedettséggel figyelte a nagydarab fiú zavarát. Zoli arcán valami felismerésféle suhant át, eszébe jutott ugyanis amit Nagy Sándorról és a Gordiuszi csomóról tanultak. Széles mosollyal elvette a kocát Károlykától, és így szólt:  “Te 30 másodperc alatt rakod ki a Rubik kockát, én viszont 1 másodperc alatt baszom szét!” Zoli nagy erővel a földhöz vágta a kockát, ami hangos csattanással darabokra esett szét. A melák gyerek elégedetten karba fonta karjait, és nyugodtan, mosolyogva nézett Károlykára, az osztály többi tanulója pedig hangosan nevetett és kiabált: Ez az! Hejj, hejj! Zoli a király!