A város egyik legszebb nevezetessége a 120 éves híd volt, amely méltóságteljesen nyújtózott el az alatta hömpölygő sötét folyó felett. Turisták százai látogatták meg minden nap, és sétáltak át rajta a városi panorámát bámulva. Míves vaskorlátaira nagyjából negyed százada a szerelmesek lakatokat aggattak, hogy biztosítsák egymást szerelmükről, hűségükről, illetve annak örök voltáról. Több ezer, különböző színű, és méretű lakat díszelgett a  korlátokon, és nap, mint nap gyarapodott a számuk. Különösen igaz volt ez az elmúlt öt évre, amikor is a turizmus rendkívüli mértékben fellendült a városban.

A Városvezetési Tanács Területkezelési Osztályának igazgatója behívatta a egy téli napon K.-t, akit kissé meglepett a megkeresés, és kíváncsian nyitott be felettese irodájába. Az igazgató előadta kérését:

Nem sokat kertelek K.! Nehéz lesz a munka. A feladat a következő: előirányzottan 5000 lakatot kell leszednie a régi hídról, mivel túl sok a lakat a hídon, eljött a ritkítás ideje. A munkát januárban kell végeznie, minden éjszaka este 11-től, hajnal 3 óráig. Természetesen éjszakai pótlékot kap, és további premizálást, hiszen különleges a feladat, és nehezek a körülmények. Az időpont sem véletlen, mivel a legnagyobb hidegben, éjszaka egyetlen turistának sem jut eszébe a hídon korzózni. Nos, elfogadja a munkát?

K. természetesen elfogadta a feladatot, hiszen nagyon jó volt a pénz, amelyből gondolatban már egy nyaralást tervezett feleségével és két fiúkkal. Hideg, és éjszakázás, ezért megéri végigcsinálni. 250 lakat egy nap, optimális esetben simán teljesíti a melót.

Eljött a január, az első nap. Hideg volt és sötét, egy árva lelket sem látott a híd környékén. Megállt a híd egyik szélén kocsijával, majd nagyot sóhajtott és kiszállt. Vastag anorákban, usankában, orra, és szája elé tekert sállal szállt ki a kocsiból, amelyben termoszban forró teát hagyott. Kinyitotta a csomagtartót és hatalmas erővágót emelt ki belőle, majd egy erős posztózsákot, amelybe majd a levágott lakatokat fogja gyűjteni. Elindult, és elkezdte levágni a lakatokat szépen sorban, találomra. Rettenetes hideg volt, de K. eltökélten végezte munkáját, majd mire végzett karja sajgott, szemét csípte a fagy, tüdejét marta a hideg levegő. Így mentek e januári napok, a lakatok pedig egyre fogyatkoztak. Az igazgató egy alkalommal megtekintette a munka eredményét, és elégedettségét tolmácsolta K. felé. K. pedig csak vágta és vágta a lakatokat, néha meg-megállt, ilyenkor nézte az alvó várost, a halvány éjszakai fényeket és gondolkodott.  Kiváló volt az erővágó, amelynek nem sok lakat állt ellen, mégis, egynémelyeket lehetetlen volt elvágni. K. ezeket meghagyta, és úgy gondolta, hogy akik felrakták ezeket, egészen biztos boldogok maradnak. És a többi? Hát hulljon a férgese, a statisztikák is alátámasztják, hogy lakat ide vagy oda, a házasságok jó része zátonyra fut. Aztán eljött a január vége, és K. szépen teljesítette az előirányzott 5000 darabos számot, sőt túlteljesítette 120 darabbal.

Otthon nagy volt az öröm, hiszen a plusz pénznek ezer helye volt (a nyaralást is beleértve). K. felesége nagyon büszke volt férjére, akinek ínyenc, fenséges vacsorát készített egyik este, hogy megünnepeljék, a különleges munka végét. Remekül sikerült az esete, a gyerekek a nagyszülőknél voltak, így a gyertyafényes vacsora igazán meghitt lehetett. Sokat beszélgettek, nevettek, amikor is a nő, hirtelen kacagva, vicceskedve azt kérdezte K.-tól:

Emlékszel, amikor mi is lakatot tettünk a hídra? Teljesen kiment a fejemből! 20 éve már, szinte gyerekek voltunk! Vajon ott van még? Remélem nem vágtad le!?

K. hirtelen elfehéredett, de erőt vett magán, majd viccelődve elütötte a kérdést. Lefekvés után sokáig nem tudott elaludni, mert baljós sejtelmek, rossz érzések kavarodtak fel szívében…